Nem igazán érzem magam öregnek, mégis egyre gyakrabban hagyja el a számat a mondat: „Bezzeg az én időmben!” Mi bizony még beszélgettünk, játékokkal játszottunk, nem „PC Game”-ekkel, amikor pedig unatkoztunk, levettünk egy könyvet a polcról, és olvasással múlattuk az időt.
Korunk gyerekei már egész korán megismerkednek a számítógépekkel, ami a mai modern világban önmagában még nem is baj. A gond ott kezdődik, amikor túlzásba esnek (ők is és a szülők is). Aztán tizenéves korára a gyereket nem is érdekli más, mint a legújabb számítógépes játékok, amikben szörnyeket kell öldökölni, kocsikat összetörni, pár televíziós műsor (no persze általában azok közül sem a kultúrával bármilyen szinten is foglalkozóak), idejük nagy részét a neten lógva töltik, „chatelnek” és a kötelező olvasmányokhoz vagy hozzá se szagolnak, vagy legfeljebb szájhúzogatva megnézik DVD-n. Ha pedig mégis olvasnak, akkor kizárólag varázslótanoncokról és vámpírokról, mert mostanság ez a trendi.
Téves felfogásnak tartom, hogy az iskola dolga lenne a gyerekkel megszerettetni a könyveket, az olvasást. Az iskola az a hely, ahonnan az általános műveltség jön, a könyvek szeretetének forrása az otthon. A folyamat pedig már egész kicsi korban elkezdődik. A legkisebbekkel is lehet képeskönyvet nézegetni, megbeszélni, mit látunk a képeken, a nagyobbacskáknak már lehet mesét olvasni, aztán pedig jönnek az ifjúsági regények (hiszen nem csak a vámpíros könyv a könyv), és így tovább. Az esti meseolvasás egyszerű együttlétnek is remek, jó program lehet a hallott meséről beszélgetni egy kicsit lefekvés előtt. A gyermeknek is segít ráhangolódni az alvásra, és a szülővel töltött idő mindig élmény számukra. Fontos (lenne) erre időt szakítanunk egyrészt a jó szülő-gyermek kapcsolat kiépítése miatt, másrészt így már egész korán pozitív élményeik társulnak a könyvekhez. Persze azt is fontos megjegyezni, hogy a gyermeknek a szülő a minta, így, ha a szülő kezében sosem lát könyvet, akkor valahol nagyon is érthető, hogy számára is idegen lesz a dolog.
Nem tartom elfogadhatónak azt a kifogást, hogy nincs rá idő, vagy, hogy túl stresszes az élet, ahhoz, hogy olvassunk. Bárki tud szakítani lefekvés előtt tíz percet arra, hogy elolvasson egy fejezetet. Ráadásul, ahogy a kicsiknek a mese, egy jó regény nekünk is segíthet, hogy ráhangolódjunk az éjszakai pihenésre. A könyvek varázslatosak; képesek kiszakítani minket az ittből és a mostból, és elrepíteni bárhová. Egy-két fejezet után máris nem olyan gondolatokkal fogunk nyugovóra térni, hogy ezt vagy azt a csekket még be kell fizetni, vagy, hogy a munkatársunk megint hogy felbosszantott. Egy jó könyv segít kikapcsolni, és segít, hogy pihentetőbb lehessen az alvás. Nagyobb gyerkőcökkel már meg lehet beszélni, hogy épp mit olvasunk (persze, ha neki is való), nagy vonalakban elmesélni, miről szól, és felajánlani, hogy, ha végeztünk, odaadjuk neki, hogy ő is elolvashassa. Aztán meg lehet beszélni, ki milyen élményekkel gazdagodott általa. Hiszen minden könyv csoda, és minden könyv annyi csoda, ahány ember olvassa. Mindenki kicsit másképp képzeli el, és épp ez a csodálatos bennük.
A kötelező olvasmányokat se hagyjuk, hogy filmen nézzék meg! Mondjuk csak el a lurkónak, hogy a filmben mindent készen kap, csak ül és néz, és közel sem lehet olyan élmény, mint ugyanazt a történetet elolvasni könyvben. Egy könyvben, akármilyen szép leírások vannak is, azért a végső képet nekünk kell megalkotni, a mi fantáziánknak kell megteremteni azt a másik világot a leírás alapján. Nem biztos, hogy pont az a regény, eposz vagy dráma tetszeni fog neki, de ez nem baj. Sőt! Hadd alakuljon csak ki az ízlése! Persze elsősorban nekünk kell jó példával elöl járni, és a kezdetektől családtagként kezelni a könyveket. Később már egyre nehezebb rávenni a gyerkőcöt az olvasásra, erőltetni pedig végképp nem lehet. Pedig a kikapcsolódásnak, unaloműzésnek olyan remek formája ez, ami által bővül a szókincs, gazdagodik érzelmi világunk, dolgozik a fantáziánk, és még ezernyi jó hatását fel lehetne sorolni. Egy gyermeket pedig sokkalta színesebb, kalandosabb, varázslatosabb és milliószor biztonságosabb világ vár egy könyvben, mint a világhálón, ahol ki tudja, kik és milyen okból bújnak el egy-egy nicknév mögé.
