A nyelvújítás ma Magyarországon - avagy Kazinczy behalna!

Az ősök néha síkra befordulnak utódaik fullzsír vakerjától. Pedig mi kajakra kajoljuk ezt a vadállati hadovát. Annyi van, hogy Kazinczy és társai példáját követve felturbózzuk kicsit a témát. Van, aki nem vágja? Akkor rágjuk meg!
Arról van szó, hogy a mai magyar fiatalok szóhasználatát hallva az idősebb korosztály szeme igencsak elkerekedik. Méltatlankodva csóválják a fejüket, ami persze érthető, ha azon rétegekre gondolunk, akik a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül, mintegy kötőszóként szólítják fel társaikat, barátaikat szexuális kapcsolat létesítésére tulajdon édesanyjukkal. De őket inkább hagyjuk, én nem ezekre az intelligencia terén erősen nélkülöző egyedekre gondolok.


A magyar nyelv folyamatosan változik, s míg elődeink oly dallamosan, szépen, választékosan fogalmazhatták meg gondolataikat, nyelvünk egy idő után elkopott; üressé, megszokottá, túl egyszerűvé, színtelenné vált. Néhány éve azonban elkezdődött az őrület. A fiatalok heves szóalkotásba, szóteremtésbe fogtak, igyekeztek más nyelvek szavaival kiegészíteni sajátunkat, sőt megfigyelhető az alapszókincs egyes elemeinek jelentésváltozása is. Az eredményt nap mint nap halljuk. Belátom, időnként elkelne mellénk egy szótár. De hogy ez baj volna? Nem hiszem!

A felgyorsult élettempó szinte megköveteli a rövidítéseket, hogy gondolatainkat rövidebb, tömörebb formában adhassuk környezetünk tudtára. Így alakultak ki a „naktűnik” (igen, szerintem is így van; én is így látom), a "szal" (szóval), a "tom" (tudom) és a ”meg hát!” kifejezések. Utóbbi alapjában véve bármilyen meg- igekötőt tartalmazó kérdésre lehet igenlő válasz, de egyéb jelentése is ismeretes. Tetszésünknek adhatunk hangot például a „G” (dzsí) szócskával (jelentése: nagyon jó, vagány).
Másrészt ezek az új keletkezésű és más nyelvekből átvett szavak (melyeket gyakran nem eredeti jelentésükben használunk) színesítik nyelvünket. A „jól érzem magam” üres frázis helyett mennyivel jobban hangzik például, hogy „ultrafrankó a feeling”, „királyság van”; vagy a „jól nézel ki” végtelenségig elkoptatott közhely a „full G style” és „tutkó a szerkó” kifejezésekkel felváltva! Egy szellemileg alultáplált embertársunkat jellemezvén a „hülye”, igen durva és nem is túl hangzatos szó helyett nem szebb-e a „nem százas”, „síkgyökér”, vagy az „IQ light” kifejezés? De mondhatunk egyszerűen annyit is; „Micimackó” (a csekély értelmű medvebocs).
Az elhasználódott köszönési formák helyett is a sokkal közvetlenebb, szabadabb üdvözlések kerültek előtérbe. Az „–Adjon Isten! / -Fogadj Isten!” már rég lejárt lemez, ez napjainkban így hangzik: „-Cső! / -Szorulj bele!” vagy „-Csákány! / -Álljon a fejedbe!” Az egyszerű "szia" helyét mára, bizonyos területeken ételféleségek nevei vették át. Lásd: "Csokoládés csőtészta!"


Megdöbbentő, hogy egyetlen szóra mennyi modern szinonimát találhatunk! A teljesség igénye nélkül, íme néhány példa:
Nagyon jó: vadállati, tutkó, király, franyesz, ultrafrankó, megaG;
Lány, nő: muff, csibe, csirke, rinya, csaj, macska, bringa, buxa;
Fiú, férfi: pacák, pasi, fickó, ficak, ürge, mókus, csóresz, csóka, fószer;
Csak egy kicsit: Light-osan, csak kamuból, csak mintha, de nem ám izomból;
Nagyon: izomból ezerrel, mint az állat, kajakra (a mai napig rejtély, hogyan keveredett ide ez a kézzel hajtott vízi jármű), fullra, stb.
Az előbbi felsorolásban már akadt példa a jelentésváltozásra (ld. csibe, mókus, király), most jöjjön még néhány!
Állat: eddigi jelentése; mindennemű élőlény, ami nem minősül növénynek de főleg nem embernek, most; jó, kellemes, tetszetős. (És igen gyakran nem kedvelt embertársunk.)
Sirály: eddig egy szárnyas jószág, most a „király” egy változata, jelentése szintén jó, kellemes, tetszetős.
Gáz: eddig légnemű halmazállapotra utalt, most bármi lehet „gáz”, ami rossz, negatív. A fürdővíz gáz, ha túl forró, de a tanár is gáz, ha feleltet.
Kacaj: eddig nevetés, de ha most kacajjal „pályázok” át a „spanomhoz”, nem feltétlenül vagyok vidám, de mindenképpen kerékpárral „megyek” a „barátomhoz”.

Hasonló alakú szavak, szószerkezetek jelentése erősen eltérhet, szövegkörnyezettől függően. Általunk kedvelt embertársunkra mondhatjuk például, hogy "nagyarc", azonban a "de nagy az arcod" kifejezés már korántsem takar pozitív érzelmeket a megszólított felé!

Felfedezhetők nyelvünkben az új keletkezésű de már állandósult szókapcsolatok, pl.: „Ő is szőkéről festet?” ( jelentése: ld. Micimackó), „Ízlések és pofozok!” (jel.: a negatív kritika agresszívvá tesz), „Ami késik, az visszajár!” (jel.: Jön még kutyára teherautó!), „Szemed legyen ugróbajnok!” (jel.: Kérlek, ne bámulj!), „Tudjad már, hogy hány kiló vagy!” (jel. kb.: Ne kötözködj!), „Nehogy azt hidd, hogy kivel beszélsz!” (jel.kb.: ugyanaz), "Ide dudálsz, kisautó?" (jel.: Ne haragudj, nekem szóltál?).
Vagy éppen a régiek jelentésváltozása, hogy a legjellemzőbb példát említsem: „Én nagyon mélyen érző típus vagyok.”, ami napjainkban szexuális jelentéstartalommal bír, annyit jelent; „Akkor érzem, ha jó mélyen van!”

Ha már feljött a szexualitás, hadd térjek vissza egy pillanatra a szinonimákhoz! A magyar nyelvben a szeretkezésre szinte nem is volt más olyan kifejezés, ami ne lett volna obszcén. Napjainkban – hála a neologizmusnak – beszélhetünk páros izzadásról, kupakolásról, zsírégetésről, térdelésről, lebukásról, témázgatásról, dugványozásról, vízszintesen integrált mélybe hatolásról, de akár menetelhetünk is, járhatunk vízszintes lambadát, mínuszra csökkenthetjük a távolságot, nyomást gyakorolhatunk kedvesünkre, loverkodhatunk, némileg érintkezhetünk, sőt a számítógépfüggők merevlemezelhetnek!


Megfigyelhetők napjainkban új társadalmi nyelvváltozatok kialakulása is. A legérdekesebb, és hosszútávon legelviselhetetlenebb csoportnyelvet az ún. plázacicák és plázakandúrok tudhatják magukénak. Íme egy ragyogó példa sajátos nyelvhasználatukra: „Telcsizz a mobcsimra, és megdumcsizzuk, mikor talizunk. De a jövihét bizti nem jó, mert az uncsiöcsim akkor utcsizik le hozzánk.”
Egy másik, igen sajátos csoportnyelvet leggyakrabban játszóterek, babakocsik környékén hallhatunk. Kisgyermekes anyukák használják, és legjellemzőbb stílusjegye a királyi többes önkéntelen és tudattalan használata. Pl.: "Már négy fogunk van.", "Mi még kétszer felkelünk éjjel."


Az írott nyelvben a rövidítések, a szimbólumok beiktatása hódított nagy teret magának. Ennek egyik oka, hogy egy SMS csupán 160 karakter, így a nagyobb terjedelmű közléseinket kénytelenek vagyunk minél rövidebb formában eljuttatni a címzettnek, amennyiben nem kívánunk túl sokat költeni egy-egy üzenetre. Íme egy példa: „Lm1ünk jövő7N a Vligetbe? Mert ha nM, akkor fLhívom Blát, hogy ő se mNYen! Én szRetnék mNi! Jön ЛsT is vLünk?” (Elmegyünk jövő héten a Városligetbe? Mert ha nem, akkor felhívom Bélát, hogy ő se menjen! Én szeretnék menni! Jön Pisti is velünk?)
Az internetes fórumok, és online beszélgetések elterjedésével alakultak ki további rövidítések, úgy mint "valszeg" (valószínűleg), "mm" (mármint), "h" (hogy), "sztem" (szerintem), stb.
És noha korábban írott formában nehezebb volt a hangulatunkat, érzelmeinket közvetíteni, mára a fiatalok ezt is megoldották. Ugyan hangsúlyt továbbra sem tudunk írni az sms-ben, vagy egy instant messenger beszélgetésben, de kinek ne lennének ismerősek a ":)", ":(", ";)", ":D", "XD" ":P", stb. jelek, vagy éppen az angolból átvett rövidítések, mint a "LOL" (lots of laugh) és "ROFL" (roll on the floor laughing)? Vagy éppen az "OMG" (oh, my god!), amellyel szövegkörnyezettől fügően kifejezhetjük döbbenetünket, vagy felháborodásunkat épp úgy, mint örömünket.

Noha az elején meglehetősen negatív hangvétellel tettem utalást bizonyos rétegekre, akiknek a nemi kontaktusra buzdítás pusztán kötőszói funkciókat lát el egy mondatban, azt meg kell jegyeznem, hogy egyéb társadalmi rétegek is használnak hasonló (olykor teljesen megegyező) kifejezéseket. Kulturáltabb körökben azonban ezek nem kötőszóként funkcionálnak, hanem mint indulatszók kapnak helyet a közlésfolyamatban. Vitatható, de részemről ezt is a neologizmus hatásának tudom be. A nyelvünk, kifejezésmódunk szabadabbá vált, s lassan mi magunk is hozzá formálódtunk. Így az egykori „hűha”, „jaj, istenem” vagy éppen „azt a mindenit” helyett ma már nem szégyelljük azt mondani: „vazzeg!”, vagy „bazeg”. Azt hiszem, nem szükségszerű külön kitérnem arra, mi volt ezen szavak eredeti alakja. Minden esetre, amennyiben ragaszkodunk az eredeti alakhoz, és azt írott formában közöljük, legalább a helyesírásra figyeljünk oda! A „bazd meg” alak helytelen! Ha másképp nem megy, elemezzük a szót! Mi is a szótő? B@sz. Tehát a ragozott forma helyesen sz-szel írandó.

További új keletkezésű indulatszók még: „vattafak” (az angol nyelvből átvett kifejezés magyarosított formája, jelentése megközelítőleg: „mi a túró…?”), „sit” (eredete: ua., jelentése kb.: „a fenébe”), „fak det sit” (eredete: ua., jelentése kb.: a fenébe, ez nem működik” és egyéb hasonló változatok), „kabbe” (jel.: a csuda vigye, de mérges vagyok rád!), stb.

Arra még mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy menynyire színesek, hangulatosak és szemléltetőek a mai fiatalok hasonlatai. Csak néhány gyöngyszem: „Szájba váglak, mint ligeti prostit a körhinta!”, „Lefejellek, mint vak bálna a tankhajót!”, „Úgy megy, mint a távirat.”. „Lefejelte, mint kezdő kolibri a harangvirágot.”, „Kiváglak, mint kasztrált a kétvonalas c-t!”, „Lefejelte, mint hableány a korallzátonyt.”, „Felnégyellek, mint Mari néne a kelkáposztát!”, „Leüti, mint zongorista a kezdőhangot!”, „Sínen vagyunk, mint József Attila!”


Összegezve úgy gondolom; sajátos szóhasználatunk, extrém kifejezéseink gazdagítják, színesítik a nyelvet, és korántsem veszítettük el magyarságunkat! Mi csak nyelvújítunk!
Azoknak a kedves olvasóknak, akik még mindig értetlenül és rosszallón a szemüket forgatják, és a fejük ingatják, hadd írjak még valamit! No para! A saját unokáinkat már mi sem fogjuk érteni, mi is ugyanilyen értetlenül fogunk rájuk pislogni, és valószínűleg bennünk is felmerül majd a kérdés; vajon tényleg egy nyelvet beszélünk?

;D

Örökre a tiéd - 6.

6.

Hihetetlen, hogy a kicsi lány jött hozzám, épp rá gondoltam. Nem kérdeztem semmit, csak felvittem a kiscicát a szobámba. Örültem, hogy eljött, örültem, hogy vele lehetek megint. Még akkor is, ha már eddig is el voltam könyvelve a nővérem és a bátyja szemében liliomtiprónak. Kit érdekel, mit gondolnak? Úgysem teszek a kislánnyal semmit, amit nem szabad.

Egyébként lövésem nem volt, mi a frász van velem! Itt egy tizenéves kis csitri, én meg jobban érzem magam vele, mint ha mondjuk Yasmine, vagy valamelyik táncos lány jött volna, hogy megdöngessem.

Ahogy beléptünk a szobámba, akkor esett le, hogy ott is van mit elpakolni. A kissrácnak segítettem megírni egy kiselőadást a suliba, és most jópár könyv hevert össze-vissza lenn a földön.

Gil leült az ágy szélére, és amíg pakoltam, végig magamon éreztem a tekintetét, ami valahogy kegyetlenül izgató volt. Ahogy végeztem, az ablakhoz mentem, kinyitottam, és elővettem a cigimet. Megkérdeztem, kér-e, ő pedig már ugrott is, pedig már így is a sörömet iszogatta.

− Minden izgat, amiről tudod, hogy anyádat kiborítaná, igaz? – kérdeztem, mire megvonta a vállát.

Magamhoz kellett ölelnem, egyszerűen érezni akartam, ahogy hozzám simul a törékeny kis teste. Olyan szép volt, olyan kecses, és ahogy hozzám bújt…

Elszívtuk a cigit, ő megitta közben a sört is, pedig majdnem egy egész üveggel nyomtam a kezébe, mikor feljöttünk. Aztán visszaült az ágy szélére, én pedig becsuktam az ablakot, odamentem, és elé térdeltem.

− Martin tudja, hogy itt vagy? – kérdeztem, mire szégyenlősen pislogva megrázta a fejét. Na igen, gondoltam, hogy így van, és ezt vele is közöltem, mire még szégyenlősebben kérdezte:

− Most elküldesz?

− Dehogy! Örülök, hogy itt vagy!

Hogyisne! Eszemben sem volt elengedni. Legfeljebb lesz még egy meccsem a bátyjával. Kit érdekel?

Nézett. Folyamatosan nézett, én pedig baromira kíváncsi voltam, mire gondol. Rá is kérdeztem, de először nem akart válaszolni. Közöltem, hogy szeretném tudni, mire félénken azt felelte, hogy az járt a fejében, milyen jól áll nekem ez az ing, de még jobb lenne, ha nem lenne rajtam.

− Akkor vedd le! – A francba, Stillman, tudod te, mit csinálsz?

Lassan kigombolta rajtam az inget, majd le is vette, és egy darabig csak nézett. Én meg kivettem a csatot a hajából. Jobban állt neki, ha le volt engedve a haja.

Aztán, mintha ez még nem lenne elég, megkérdeztem, miért nem teszi azt, amit szeretne. Tudtam, hogy nem csak nézni akar, hanem annál többet. Rá volt írva.

Aztán meg is tette. Végigsimított a karomon, a vállamon, de csak bizonytalanul, én pedig megfogtam a kezét, és irányítottam tovább lefelé. Annyira jól esett, ahogy hozzám ért. Olyan finom, puha keze volt, és a bőre a bőrömön… Közelebb hajoltam hozzá. Meg akartam csókolni, de hirtelen úgy éreztem, ha megteszem, azonnal elveszítem a fejem, és tovább megyek. Pedig tudtam, hogy nem szabad! Úgyhogy csak félresimítottam a haját, és a nyakát csókoltam végig.

Oldalra billentette a fejét, én pedig közelebb húztam magamhoz, és szorosan átölelve tartottam. Olyan jó volt így. Sosem gondoltam volna, hogy valaha, bárkivel ennyire fogok élvezni néhány lopott pillanatot, szex nélkül.

− Johnny! – súgta érzékien.

− Igen? – néztem a szemébe.

Nem mondott semmit, csak megcsókolt. A kis boszorkány! Nekem pedig igen erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne döntsem hanyatt az ágyon, és váltsam valóra minden buja álmát.

Jól csókolt. Hihetetlenül jól, azt figyelembe véve, milyen fiatal volt, és amit Martintól tudtam, hogy nem volt még soha pasija. A forró, selymes kis nyelve mohón játszott az enyémmel. Ráadásul épp elég nővel volt már dolgom ahhoz, hogy a teste legapróbb rezdüléseiből is tudjam, mennyire kíván.

De a rohadt életbe, akkor sem tehetem meg! Tizenhét sincs, én meg… Nehéz volt, de muszáj, hogy elszakadjak a forró, puha ajkaitól. Megint a szemébe néztem, és megráztam a fejem.

− Miért? – kérdezte csalódottan. Istenem, milyen zabálnivaló volt.

− Kicsi Gil… tudod, hogy nem lehet!

Nem lehet, a franc essen bele! Mi a frász van veled, Stillman? Jön egy kislány, és levesz a lábadról? Téged, akit még tapasztalt, találékony nőknek sem sikerült soha, ha te magad nem akartad? Öregszel, vagy mi a franc van? Ismételten eljött az ideje egy hideg zuhanynak.

Végül megint a karjaimban aludt el, Martin meg nem sokkal utána, hogy a kicsike elszunnyadt, felhívott. Úgy üvöltött a telefonba, mint akinek a tökén taposnak.

Szerencsére sikerült gyorsan leszerelnem, aztán én is bevágtam a szunyát Gil mellett. Inkább, mint hogy pajzán gondolataim olyasmire sarkalljanak, ami már büntetőjogi eljárást von maga után. Mióta megjelent ez a lány az életemben, kis Johnny valahogy szokatlanul… huncut…

Örökre a tiéd - 5.

(Hogy olvasnivaló is legyen végre...)

5.

Miután Martin lehiggadt, mindketten lefeküdünk aludni. Én azonban alig másfél órás szunyókálás után felébredtem.

Az első gondolatom persze Johnny volt. Szinte magam előtt láttam az arcát, a mosolyát, izmos testét, hallottam a hangját…

Martin még aludt, én pedig lezuhanyoztam, aztán céltalanul lődörögtem egy ideig a házban. Ettem volna egy kis pirítóst, de nem esett jól, úgyhogy pár falat után otthagytam. Megnéztem valami hülye, újévi műsor végét a tévében, aztán egyszerűen nem bírtam tovább magammal.

Felmentem az emeletre, és benéztem a bátyámhoz. Aludt. Én pedig gyorsan felöltöztem, a biztonság kedvéért még egyszer bekukkantottam hozzá, aztán úgy hagytam el a házat, mint valami kísértet.

Gyalog mentem Johnnyék házáig, és közben magamban, szépen megterveztem mindent. Hogy fogok viselkedni, mit fogok mondani. Állati jó terv volt, a gond csak ott kezdődött, hogy amikor végre ott álltam a ház előtt, mindent elfelejtettem. Az ajtó előtt idétlenül motyogva próbáltam felidézni, hogyan is játszottam le magamban korábban a beszélgetést, de nem ment. Végül mégis bekopogtam, mert tudtam, hogy beleőrülök, ha nem láthatom a következő buliig. Még akkor is, ha a bátyám megfojt a kis éjszakai kirándulásomért.

Az ajtó mellet, a konyhaablakon át, láttam, hogy ég a villany, de semmi más életjelet nem tapasztaltam bentről. Megint kopogtam. Aztán már csalódottan épp menni készültem, amikor Johnny szélesre tárta előttem az ajtót, és ahogy meglátott, elmosolyodott.

Nem kérdezett semmit, csak intett, hogy menjek be. Persze megtettem. Ő pedig becsukta az ajtót, kézen fogott, és felvezetett a szobájába.

− A gyerekek? − kérdetem, miközben leültem az ágya szélére, ő pedig a kezembe nyomott egy majdnem egész üveg sört, amit lelkesen kortyolgatni is kezdtem.

− Alig negyed órája végre sikerült ágyba könyörögnöm őket. Azóta takarítom utánuk a romokat. Már csak ez maradt – lépett a földön heverő könyvkupac mellé, és elkezdte visszapakolni őket a polcra.

− Mit csináltak?

− Ez én voltam − mosolygott. − A kissrácnak segítettem megírni egy kiselőadást az iskolába.

Johnny Stillman, a kigyúrt félisten, ahogy a 12 éves unokaöccsének segít kiselőadást írni a suliba? Hát… nehezen tudtam elképzelni!

Elpakolt, közben én söröztem, és persze őt figyeltem. Félelmetesen szexis volt, én pedig, bár most, ital nélkül, még inkább zavarban voltam, mint előző este, annyira élveztem, hogy a közelében lehetek!

Aztán, ahogy végzett, az ablakhoz ment, kinyitotta és elővette a cigarettáját.

− Kérsz? − mutatta felém a dobozt. Bólintottam, és odasiettem hozzá.

Két szál cigit a szájába vett, meggyújtotta, majd az egyiket odaadta nekem és édesen mosolygott rám.

− Minden izgat, amiről tudod, hogy anyádat kiborítaná, igaz?

Nem szóltam, csak megvontam a vállam, ő pedig erős karjával magához ölelt. Annyira jó volt hozzásimulni, ilyen közelről érezni az illatát, és azt, ahogy az izmai meg-megfeszülnek. Olyan erős volt, olyan vad, és mégis olyan gyengéd. Észbontó!

Elszívtuk a cigit, én közben megittam a sört is, aztán visszaültem az ágy szélére. Johnny pedig becsukta az ablakot, és elém térdelt.

− Martin tudja, hogy itt vagy? − nézett mélyen a szemembe. Megráztam a fejem.

− Sejtettem.

− Most elküldesz?

− Dehogy! − mosolyodott el. − Örülök, hogy itt vagy!

Egy ideig egyikünk sem szólt. Én végignéztem rajta, ő pedig váratlanul megsimogatta az arcom.

− Mire gondolsz most?

− Semmi, nem fontos − jöttem zavarba egy pillanatra.

− Szeretném hallani − közölte.

− Csak… az jutott eszembe, hogy… jól áll neked ez az ing, de még jobb lenne, ha nem lenne rajtad.

Úristen, el sem hiszem, hogy kimondtam! Rawlings, normális vagy?

− Akkor vedd le! − vonta meg a vállát, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. És mivel ő így kezelte a dolgot, én sem csináltam nagy ügyet belőle.

Lassan gomboltam ki az ingét, majd széthúztam rajta az anyagot. Megcsodáltam az izmos mellkasát, és a hasát, mielőtt levettem a ruhadarabot, hogy láthassam a vállát és a karjait is.

Egy ideig csak nézte az arcom, és hagyta, hogy én is nézzem őt, majd mosolyogva szabadított meg a csattól, amivel indulás előtt lazán összefogtam a hajam. Közel olyan vastag karja volt, mint az én combom, és ahogy meg-megfeszültek az izmai…

Annyira szerettem volna megérinteni, de nem mertem. Még mindig előttem térdelt, és elgondolkodva szólalt meg, miközben lassan igazgatta a tincseimet.

− Martin azt mesélte rólad, hogy úgy öltözöl, ahogy neked tetszik, mindig kimondod, amit gondolsz, és azt teszed, amit éppen akarsz.

− Igen, ez… általában igaz − közöltem, kissé bizonytalanul. Ő pedig még egyszer végigsimított a hajamon, mielőtt újra mélyen a szemembe nézett.

− Akkor most miért nem teszed meg, amit szeretnél? Nem fogom leharapni a fejed.

Ettől úgy éreztem, belém lát, képes a gondolataimban olvasni, de nem bántam.

Hevesen zakatolt a szívem, és a kezem is remegett kicsit, ahogy megérintettem a testét és végigsimítottam az izmain. Fölfelé a karjain, aztán a széles vállakon. Forró volt a bőre, és olyan bársonyosan puha.

Egy ideig csak mosolygott rám, majd megfogta a kezem, hogy irányítsa, lassan le a mellkasán, majd végig a hasán… Éreztem a bársonyos bőr alatt feszülő izmokat, és a szívem kis híján kiugrott a helyéről, ahogy lassan közelebb hajolt. Egész közel, és a kezem már ott volt, a nadrágjánál…

Úgy vágytam az ajkaira, ahogy még soha semmire, de ő félresimította a hajam, és csak a nyakamat csókolta végig. Olyan lágyan, olyan érzékien, hogy teljesen elvette az eszem.

− Johnny! − súgtam szinte magamon kívül.

− Igen? − nézett megint a szemembe. Nem feleltem, csak megcsókoltam. Fogalmam sincs, honnan vettem a bátorságot, de megtettem.

Pár pillanatig csak hagyta, hogy finoman kóstolgassam az ajkait, mintha habozott volna, aztán mégis visszacsókolt. Hihetetlenül jól csókolt, izgatóan, lágyan, és ahogy közben erős karjaival magához szorított…

Kívántam őt. Soha életemben nem éreztem még ilyet, de akkor elemei erővel tört rám; a szívem a torkomban dobogott, reszketni kezdtem, össze-vissza kapkodtam a levegőt, lüktetett a testem… és azt hiszem, Johnny pontosan tudta.

A csók után rám mosolygott, és megrázta a fejét.

− Miért? – kérdeztem remegve.

Olyan új volt, szokatlan, ismeretlen, minden gondolat és érzés, amit kiváltott belőlem, az egyik pillanatban megrémültem tőlük, a másikban viszont nem törődve semmivel egyszerűen csak átadtam magam nekik.

− Kicsi Gil… Tudod, hogy nem lehet!

Johnny felállt, és elindult kifelé.

− Kapcsold be a tévét, ha gondolod. Lezuhanyzom, mindjárt jövök.

Ahogy kiment, körbenéztem a szobában, és támadt egy ötletem… Tök hülyeség volt az egész, de akkor is megcsináltam.

Fogtam egy üres cigis dobozt, meg egy ceruzát az éjjeliszekrényről, szétszedtem a dobozt, és a belső felére felírtam:

„Érdekes egy pasi vagy, Johnny, de akkor is imádlak!”

Aztán feltettem a kis üzenetet az egyik polcra, egy könyv mellé, majd elfeküdtem az ágyon, és vártam, hogy visszaérjen.

Csak akkor jutott eszembe, hogy utána kellett volna mennem, amikor már visszaért. A fenébe, miért nem kapcsoltam hamarabb? Johnny odafeküdt mellém, és megint magához ölelt.

− Sok lánnyal voltál már, igaz? − kérdeztem halkan, szorosan hozzábújva.

− Igen, sokkal. Nagyon sokkal. – Nem úgy mondta, mint aki különösebben büszke a hódításaira. – A bátyád mesélt rólam ezt-azt?

− Nem. Csak annyit mondott, hogy kerüljelek el.

− Igaza van, tényleg jobb lenne − sóhajtott. − Szemét egy alak vagyok.

Nem hittem neki, de nem vitatkoztam. A távirányítóért nyúlt, és bekapcsolta a tévét. Nem tudom, mit nézett, nem arra figyeltem. Mélyen magamba szívtam az illatát, és hallgattam, ahogy nyugodtan, erősen ver a szíve. Aztán elaludtam.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, amíg egyszer csak megcsörrent a mobilja az éjjeliszekrényen. Amilyen gyorsan csak tudta, felkapta, de felébredtem. Bár nem teljesen, félálomban hallgattam végig a beszélgetést.

− Baszd meg, Stillman! – nyitott üvöltve a bátyám a vonal másik végén.

− Neked is jó estét, Martin! – mosolygott a telefonba Johnny.

Halkan beszélt, és olyan megnyugtatóan kellemes volt a hangja.

− Nálad van a húgom?

− Igen, Gil itt alszik mellettem.

− Te hívtad oda?

− Nem, magától jött. Figyelj, haver! Feküdj le, és aludd ki magad! Rád fér. Gil miatt pedig ne aggódj, reggel hazaviszem.

− Mikor?

− Fogalmam sincs. Felkelünk, kávézunk, szeretkezünk egy jót… − vigyorogta Johnny.

− Eszedbe se jusson!

− Jókor szólsz, egész nap ezen járt az agyam –kuncogott Johnny.

− Ha tudnád, hogy most mennyire utállak, Stillman…

− Nem baj, túlélem. Jó éjt, Martin! – Ezzel az álompasi letette a telefont, kikapcsolta a tévét, én pedig pillanatok alatt visszaaludtam.

Reggel, negyedkilenckor arra ébredtem, hogy Johnny, egy csésze gőzölgő kávéval a kezében leült mellém az ágy szélére.

− Tudom, igyam meg, aztán már viszel is haza – ültem fel álmosan.

− Felőlem maradhatnál, de a bátyádnak már így is pszichiáterre lesz szüksége – mosolygott rám, és a kezembe adta a kávét.

Gyorsan megittam, ő pedig az ablakhoz ment, kinyitotta, és cigarettával kínált. Nem mondtam nemet.

Fél óra múlva azonban már a házunk előtt álltunk és Martin megint őrült módjára tépte fel mellettünk az ajtót.

− Gillian, indulj befelé! – dörrent rám köszönés helyett.

− Mindjárt bemegy – mosolygott higgadtan Johnny. – Csak adj még öt percet!

− Minek?

− Martin! Öt perc.

A bátyám a szemeit forgatva csapta be az ajtót, Johnny pedig visszafordult felém. Nem tudtam megállni, hozzá kellett bújnom. Ő pedig gyengéden ölelt át.

− Mikor lesz a következő buli? – kérdeztem motyogva, ahogy izmos vállába fúrtam a fejem. Annyira nem akartam elengedni!

− Három hét múlva – mosolygott, én pedig felnéztem azokba a gyönyörű szemekbe. Ugyanarra gondoltam, de ő mondta ki hamarabb.

− Hiányozni fogsz.

Még egyszer megcsókolt, szenvedélyesen, hosszan, majd sarkon fordult, visszasietett a kocsijához, beült, és elhajtott.

Riddick fanfic 2

Riddick fanfic

Chapter 2: Reia

The Necromonger army had started to build instead of destroy. Vaako had led them for a year; I’d made him my deputy. I had to take my ‘holiday’. I had to go away for a little time. I had to forget. That was too much … Imam’s death, the fight against the Necromongers, Crematoria, Kyra’s death … And there were a few new things I’d never known before. Affection, pain, conscience … I hated them. And that was too much all at once.

Everything was going fine, I’d found a silent, peaceful planet …but I guess there’s something in me that attracts trouble. On an ordinary evening I was just heading towards my temporary home, when I stumbled upon a gang. They were about to ravish a young girl. I got a whiff of alcohol, testosterone and the scent of the girl’s fear almost begged … The guys were so busy with their fun that they didn’t noticed me when I went nearer to them, nor when I stopped behind them. Her desperate protesting, sobbing and groaning as she fought against them were barely heard because of their coarse laughing. They enjoyed the game. They fucking did. The girl had no chance against them, but she didn’t give up. And it awakened some kind of sympathy in me. Instead of walking away silently and leaving her to her fate, I stepped closer to her and the group of tottering drunks.

“Let her go, guys!” I asked them with perfect calm. My voice sounded like some kind of animal’s deep growl. How could I think that they would do that? That they would let the girl go…The girl in her torn clothes, who now, when I disturbed the guys and they turned toward me mad with rage, tried to escape from them with renewed strength. She was wild, furious and desperate at the same time…

I wanted calm around me, silence … but when two of them set upon me… well, I had to stand up for myself and my knives got into my hands by themselves. That was only a few movements. Five or six men were there, around the girl. The blades cut throats with easy elegance, one after the other. It wasn’t my fight. Why did I care for the girl?

From beside the corpses lying on the ground in the pool of blood, from the dirt on the sidewalk, a pair of scared, wide eyes looked up at me. I guess she didn’t know if she should be grateful or be afraid of me too. I put my knives in their places and offered my hand which she slowly took after a short hesitation. I helped her up and now, when she stood in front of me trembling, wearing her dirty, torn clothes, I saw just how beautiful she was. She tried to hide her round breasts by holding together her torn blouse with her shaky hands. Her hair was long, dark and her skin bronzed … Her fragrance stifled the scent of the blood in my nose. That was the sweet smell of beauty and purity. That was the sweet smell of a real woman. She was young, thin and much shorter than me. She was still looking at me with scared eyes.

“Go home!” I said in a low voice, turned round and started onward. She started too. First I thought she simply had her home in that direction, but then it became obvious that she was following me. I stopped suddenly and turned to face her.

“I said; go home!” I told her coldly.

She quivered and stopped too, still holding her blouse closed. She bowed her head and fixed her glance on the sidewalk shyly.

“I haven’t a place to go” she said in a whisper. Her voice was just like the finest silk … that caressed me.

“Not my problem.” I said, starting again. She followed me again but I didn’t stop any more. I heard as she stumbled over something in the darkness. My goggles on the top of my head … I saw perfectly well. “Where the hell can I get eyes like that?” I closed my eyes tightly for a minute, gritting my teeth as Kyra’s words came into my mind again. Why can’t I forget her? Kyra … wish I could change things …

“What’s your name?” she asked shyly already walking beside me.

“Riddick.” I murmured slightingly, not looking at her.

“Riddick” she repeated. “I’m Reia.”

Not that I cared … I didn’t ask.

“Thank you” she whispered gratefully. I didn’t answer and she kept silent too. She’d come with me to the house. And she had been with me since then.

My ‘holiday’ had come to an end, I resumed my situation as the head of the Necromonger army and she was still with me. Always by my side since that night. In the beginning I’d had no idea why I let her stay with me.

She was beautiful. Young, but not a child, not in the least. Already an attractive woman. Her hair was long, dark and it suited her bronzed, soft skin and her big, brown eyes which always shone. Her full lips, her wasp-waisted body … Damn it! Her simple presence attracted attention. She was the embodiment of temptation herself. She was dangerous for men … and she was more dangerous for herself.

And I … Well, somehow I felt that I bore the responsibility … To save Kyra I’d hid myself, leaving her alone at the same time. I would not make the same mistake twice. I didn’t touch Reia, just taught her, took care of her … and she … She accommodated herself to me. She was always with me, by my side in almost every moment, but she didn’t needle me. I’d never been talkative, so she didn’t chatter like other women and mainly didn’t ask too much. She just left me alone in my free-from-emotions, dark world. Sometimes when we were in private she cuddled up to me and we just sat side by side in the darkness for hours and hours. If I had a good day, I let her embrace and caress me. She was rebellious, great fighter, self-determining, independent … But she was devoted to me as if she knew me from time immemorial, as if I was the world for her. Everything she could believe in. Poor girl … Belief is a frail thing. Besides … I didn’t envy her. She was very needy if the only person who she could believe in and hold on to was Richard B. Riddick.

Without you

Note: What follows is an erotic short story meant for mature readers. If you're under 18, please, do not read it!! Thanks!

That night I lay on my bed alone and as I looked into the dark corners of my room, you came into my mind. I heard the raindrops tapping on the window and I felt a teardrop running silently down my face. I missed you as I always did when you were not around me. I closed my eyes and imagined your body, your adorable face, your eyes and your sweet lips. Oh, my god, how I loved your lips! I would give anything for you to be by my side.

"I love you.” I whispered into the darkness so hopelessly. One more teardrop ran down my face and then I couldn’t contain myself.

My hands moved automatically sliding my dress up to my waist. I kept my eyes closed and wished that it was you doing this to me. I pulled down the straps of my dress and my hands slid down my body from my neck to my knees then started up the inner side of my thighs. I desired you so much. I wanted your voice to whisper in my ear softly:

“Te quiero.”

I wanted to feel your hot tongue drawing small circles on my neck. I whispered your name as my hand slid under my panties and started to press my clit. My wetness coated my fingers and my breath sped up immediately. I pulled my hand out of my panties and moistened my lips with my fingers, then licked them enjoying the taste of myself. Behind my closed eyes I saw your face again; I saw your smile, darling, and I heard your voice:

“You’re so sweet.”

You always said that my pussy is the sweetest one in the world. How I loved to hear this!

“Why are you so far away?” I sighed with the tears flowing down my face. My whole body was aching for you. I knew well, there was no one on the Earth who could love me like you always did. There was no one who could treat me as you did.

My fingers were there again, circling around my clit, my palm pressed onto my shaved pussy, and my other hand stroked my tits. I was very wet, my pussy cried for you, baby. How many memories of you popped into my mind as I played with myself! Your shining eyes, your gentle kisses, your sweet smile … I licked my lips as my fingers slid into my body and I gasped out your name. I imagined that you gently grasped my hair, forcing me to get down on my knees in front of you, and I did it, of course. I knew that you loved it when I played with the most sensitive part of your muscular body.

Two fingers inside my pussy, my thumb rubbed my clit. My head was filled with erotic images of you, my nipple between my thumb and my forefinger … and I didn’t let my fingers rest. I imagined your body naked and I bit my lower lip. I always loved the way you kissed me, as your tongue slid into my mouth to play with mine. I loved that you always looked into my eyes smiling dimly while you penetrated my body. I loved when you asked me:

“Do you like it, baby?”

How I loved to feel your breath on my neck, while you moved deep inside me! Oh, God!

Three fingers inside me now. In and out, in and out … I saw your body, the play of your muscles, I heard your voice echoing, I could smell your scent and I gasped. My fingers stroked inside my pussy deeper and deeper. My body stretched out and I felt myself coming. I grabbed the sheet and pressed my hip against my hand forcing my fingers deeper. I moved my fingers so deep as if they were your long ones but I moved them slowly, making my climax last longer … and I gasped out your name again.

Then, when I opened my eyes again, the images of you melted away. You were not with me, my room turned back into an empty and dark place. Silence all around me, the only noise I could hear was the rain. I couldn’t find your scent on my skin. I was alone, you still were far away. There’s no word to express how I missed you, my darling.

“Come back to me.” I sighed crying.

Örökre a tiéd - 4.

4.

Meglepődött, amikor azt mondtam, halkan menjünk be, mert a gyerekek már alszanak. Aztán megmagyaráztam, hogy nem az én gyerekeimről van szó. Út közben meg már megint a derekán volt a kezem, és én megint csak utólag vettem észre. Lehet, hogy már reflexből csináltam ilyesmiket? Mindegy!

Egyébként tényleg piszkosul be volt állva, mert ha nem vagyok ott mellette, és nem támogatom út közben, minden bizonnyal valamelyik bokorban kötött volna ki a leányzó. De aranyos volt, valahogy még ez is állati jól állt neki.

Nem találok rá jobb szót, egyszerűen zabálnivaló volt! Pedig alapjáraton utáltam, ha egy csaj részeg. Jó, az megint más dolog, ha volt bennük, igazság szerint az ilyen antialkesz muffokkal a világból ki lehetett volna kergetni. Viszont, ha egy csaj rommá itta magát, annak az én ágyamban nem volt semmi keresnivalója. Ha már egyszer meggyömöszölök valakit, akkor emlékezzen is rá, ne kérdezze tőlem bambán másnap reggel, hogy ugyan mi történt! Az ilyesmitől a hideg rázott!

Na persze, ezt a csinibabát továbbra sem állt szándékomban lefektetni! Ahogy visszazártam az ajtót, és elindultunk fölfelé a lépcsőn, a vállát karoltam át, ő meg hozzám bújt. Hát most mit mondjak, veszettül vadító volt, ahogy a finom, törékeny kis teste hozzám simult!

Felmentünk a szobámba, és én szinte azonnal elnyúltam az ágyon. Gyönyörű volt, ahogy állt ott az ajtó és az ágy között. Odahívtam magam mellé. Meggyújtottam neki egy szál cigit, én magam füvet szívtam, és adtam egy pár slukkot neki is. Kapott a whiskymből is, de túl erős volt neki. Fiatal volt még az ilyesmihez.

Aztán, mivel kezdtem pilledni, megkérdeztem, nálam alszik-e. Először meglepődött, de aztán igent mondott. Én pedig felvetettem az ötletet, hogy zuhanyozzunk egyet előtte.

Nem mondom, hogy nem volt mögötte hátsó szándék. A szex után Yasmine-nel mindenképp le akartam tusolni, de ha már ott volt ez a kicsi lány, szerettem volna megnézni ruha nélkül is. Nem, szexet nem akartam! Csak látni őt. Tényleg!

Kijött velem a fürdőszobába, de úgy láttam, kényelmetlenül érzi magát. Talán szégyenlős, vagy mi a franc? Hát ehhez szintén nem voltam hozzászokva. Én persze lazán lehajigáltam a cuccaimat, és a kishölgy akkora szemeket meresztett rám, de legfőképp a farkamra, mikor az is előkerült, hogy majdnem elröhögtem magam.

Végül csak levetkőzött ő is, és beállt velem a víz alá. A bizonytalanságából, a mozdulataiból, és azokból a hatalmasra nyílt szemeből, amikkel azt se tudta, hová nézzen, biztosan tudtam, hogy most lát életében először meztelen férfit.

Olyan szégyenlősen vallotta be, hogy még szűz, mintha tizenhat évesen ez ciki lenne, vagy nem is tudom. Pedig én sem siettem el annak idején. Jó, igaz, hogy alaposan be is pótoltam később a lemaradásomat, de ez már mellékes.

Muszáj volt megérintenem. Szappanozni kezdtem a testét. Gyönyörű teste volt. Komolyan! Volt olyan, mint bármelyik lányé lenn a bárban. Sőt, több volt benne, valami, ami hihetetlenül vonzott.

Olyan finom puha volt a bőre, selymes… a formás feneke, a kerek, feszes mellei, a karcsú dereka… a fiatalsága, a romlatlansága… Csessze meg, jobb melle volt, mint a csajoknak, akiket meggyűrtem időnként! Na, jó, persze, ők nem is voltak tizenhat évesek!

Olyan kis fiatal volt, amikor még alakul a teste, még formálódik, még érik, olyan…

A szentségit tökre elvette az eszem! Valami elképesztően hatott rám, már nem volt gyerek, de még nő sem, valahol a kettő között. Jól esett megérinteni, és nem vette tolakodásnak, mint ahogy nem is volt az. Csak álltunk a víz alatt, és én fürdettem…

A nagy büdös francokat! Próbáltam bemagyarázni magamnak, hogy olyan, mintha a nővérem lányát fürdetném, de ég és föld volt a kettő. A legkevésbé sem egy kislány állt előttem.

Az igazság bizony az volt, hogy egy pofátlan tetű voltam, és szappanozás közben tulajdonképpen feltérképeztem a terepet. Gondosan ügyelve persze a részletekre is. A mellei épp a tenyerembe illők, és azok a kemény mellbimbók, te jó ég! Micsoda formás hátsó, karcsú combok…

Aztán inkább megfordítottam, hogy a hátát szappanozzam, mert kezdtem túlzottan élvezni a helyzetet.

− Csinos vagy – súgtam a fülébe, hozzásimulva.

Kicsit hátrabillentette a fejét, és éreztem, hogy remeg. Hát nem a hidegtől volt, az zicher, mert már olyan gőz volt körülöttünk, hogy rajta kívül nem sok mindent láttam.

Aztán gyorsan én is megfürödtem, beálltam egyenesen a víz útjába, neki háttal, és igyekeztem összeszedni magam.

Kis Johnny megint öntudatára ébredt, és erősen küzdeni kezdett az elhatározás ellen, miszerint ezzel a lánnyal most semmi egyéb nem fog történni. Nagyon utáltam, hogy a kiskakas vitatkozik velem, úgyhogy állítottam egy kicsit a hőfokon, és kapott egy kis hideg vizet a nyakába a lázadó! A szentségit, hát nehogy már a farkam csóváljon!

A zuhany után tekertem egy törölközőt Gil köré, majd a saját derekam köré is, aztán visszamentünk a szobámba. Megtörölgettem a kislányt, hadd csodáljam még egy kicsit a testét… De szívesen bemásztam volna a formás kis combjai közé!

Aztán végre valahára eljutottunk addig, hogy befeküdtünk egymás mellé az ágyba. Erre édesen megkérdezte, hogy most mit fogok vele csinálni. Mégis mit? Átölelem. És ezt is tettem.

Még jó, hogy nem azt kérdezte, mit szeretnék vele csinálni, mert arra zavarba ejtő válasszal szolgáltam volna.

Kicsit még beszélgettünk, aztán ahogy a nagykönyvben meg van írva, beájult a karomban. Egyik pillanatról a másikra filmszakadás. Tündéri volt!

Szegénykém elég ramatyul nézett ki reggel. Csak rá kellett néznem, hogy tudjam, forog vele a szoba, hasogat a feje, és a gyomra sincs épp a legjobb állapotban. Olyan aranyos volt, legszívesebben mondtam volna neki, hogy maradjon még és pihenje ki magát, de vágtam, hogy Martin már így is a tökömre fog lépni, haza kellett vinnem.

Lejátszottam egy meccset a nővéremmel is, aztán Martinnal is miatta, de nem bántam, megérte.

Aztán irány haza, mert a nővéremnek be kellet mennie, dolgozni éjszakára.

A főnöke egy orbitális barom volt, de a nővéremnek nagyon kellett a meló. Nem válogathatott. Legalább már rámászni nem akart az a tetű. Na, igen! Ezt is én intéztem el. Nem volt nagy ügy, csak felkaptam egy izompólót, és elmentem Charért meló után. Kiszálltam a kocsiból, kinyitottam az ajtót a nővérkémnek, és közben küldtem egy messziről ölő gyilkos mosolyt az ipse felé. Ennyi, azóta nem próbálkozott nála.

De hogy aznap mennyire elemükben voltak a srácai… Azt hittem, falat kaparok, mire sikerült ágyba könyörögnöm őket. Ráadásul, miközben ők vacsoráztak, én kimentem elszívni egy cigit, és ezalatt akkora kuplerájt csináltak a konyhában, hogy még az én sokat tapasztalt, és amúgy rendesen kiképzett idegrendszerem is kis híján felmondta a szolgálatot.

Mikor végre lefeküdtek, mehettem eltakarítani a romokat. A konyha lazán felvette a versenyt egy atomtámadás-sújtotta térséggel.

Épphogy végeztem, valaki kopogott. Mintha már előtte is kopogtak volna, de azt hallucinációnak tudtam be. Most viszont már biztos voltam, úgyhogy bár ráérősen, de elindultam az ajtó felé.

Örökre a tiéd - 3.

3.

Egész úton azon tűnődtem, mi járhat a fejében. Talán azt hiszi, le akarok vele feküdni, azért mondtam, hogy menjünk hozzá. De ez sem érdekelt. Pedig én még soha… Abban sem voltam biztos, hogy én magam nem ezt akarom-e.

Megálltunk egy kétszintes, de kicsi ház előtt. Kiszálltunk, ő mellém sétált, és megint átölelte a derekam.

Ez egyrészt állati jól esett, másrészt pedig jól jött, ugyanis a talaj igencsak mozgott a lábam alatt. Kicsit még mindig émelyegtem, de ez rosszabb volt. Piszkosul igyekeztem egyenesen menni, de ha nem lett volna ott mellettem, ez tuti, hogy nem sikerül. Akkor még bíztam benne, hogy nem veszi észre, de így utólag visszagondolva… Elég egyértelmű lehetett, hogy menthetetlenül berúgtam.

− Menjünk be, de csak csendben − mosolygott rám. − A gyerekek már alszanak.

− Gyerekek? − néztem rá tágra nyílt szemekkel.

− Itt lakik a nővérem is – magyarázta, miközben a ház felé haladtunk. – Van egy tizenkét éves fia, és egy ötéves kislánya.

− Értem – bólintottam, és beléptem a házba, ahogy kitárta előttem az ajtót. Ő is bejött, visszazárta az ajtót, és ezúttal a vállamat karolta át, amíg felértünk az emeletre, a szobájába. Én meg átöleltem a derekát, és hozzá bújtam út közben. Józanul ezt biztosan nem mertem volna megtenni, de olyan jó volt, imádtam az illatát, és az izmait… Olyan nagy volt, és szexis, és erős… Berúgtam!

Alig, hogy beléptünk a szobájába, ő eldobta magát az ágyon, és hívott, hogy menjek oda mellé. Megtettem.

A szobáját egyébként máris imádtam. Semmi fölösleges giccs, a falak egyszerű krémszínűek, a polcokon CD-k és rengeteg könyv, a szőnyeg is egyszerű…

Az egyik sarokban volt pár kézisúlyzó, nem tudom, hány kilósak, de nekem biztos kifolyt volna a szemem, ha megpróbálom őket megemelni.

Volt valami hatalmas zenedoboza, akkora hangfalakkal, hogy ha akarta volna, szerintem az egész házat a levegőbe röpíthette volna valami keményebb metállal. Persze gondoltam, hogy, ha már a nővérének gyerekei vannak, akkor, ha másért nem is, de rájuk tekintettel, nem művel ilyesmit.

Különben volt benn egy szekrénysor, azzal szemben a polcok, az ablaknál pedig az ágy… nagyjából ennyi.

Hatalmas ágya volt, négyen is kényelmesen elfértek volna rajta. A szoba ajtaja pedig valamiféle üzenő falként is funkcionált. Ahogy becsuktam, láttam, hogy mindenfélével tele van irkálva. Volt ott valami Einstein idézet, meg valami Cindy írta, hogy „ez klassz buli volt”, egy bizonyos Charlie, hogy „rossz az, aki rosszra gondol”. Hát, Johnny biztos tudta, miről szólnak ezek a kiírások. Persze nem csak ennyi volt, tényleg dugig volt velük az ajtó belső oldala, de csak ennyit sikerült megnéznem hirtelen. Johnny különben is jobban érdekelt.

Miután odamentem hozzá, meggyújtott nekem egy cigit, aztán valahonnan az ágy mellől elővarázsolt egy üveg whiskyt. Meghúzta, majd felém nyújtotta. Kortyoltam belőle, de marta a torkom, és köhögni kezdtem tőle. Alig kaptam levegőt, a pezsgő és a sör után ez méregerős volt. Kivette a kezemből az üveget, és a fejét csóválta.

− Túl fiatal vagy még ehhez.

Ez kicsit rosszul esett, de legalább nem gyereknek nevezett.

Ő is rágyújtott, és hanyatt fekve, a hasára tett egy hamutálat. Megint füvet szívott, és adott pár slukkot nekem is.

Tíz perc múlva már teljesen szét voltam esve. A külvilágból tulajdonképpen már szinte semmit sem érzékeltem. Megszűnt körülöttem minden. Az idő, a szoba, az ágy… Csak Johnny közelsége maradt.

− A szüleid? − érdeklődtem olyan váratlanul, hogy még magamat is megleptem vele.

− Anyámat nem ismerem, lelépett, amikor két éves voltam. Apám meg épp sitten van betöréses lopásért. De amúgy sem vagyunk beszélő viszonyban.

− A nővéred elvált?

Fogalmam sem volt, miért kérdezek tőle ilyeneket. Azt hiszem, csak hallani akartam a hangját, mindegy volt, hogy miről beszél, csak beszéljen!

− Igen – bólintott, és mivel mindketten eloltottuk a cigarettát, a hamutálat letette a földre, az ágy mellé, és amúgy istenesen sikerült meglepnie a következő kérdésével.

− Itt alszol?

Hirtelen nem tudtam felelni. Azt hiszem, rémülten néztem rá, mert édesen elmosolyodott.

− Nyugi, a bátyád azt is a lelkemre kötötte, hogy egy ujjal sem érhetek hozzád. Szóval? Azt mondtad, nem akarsz hazamenni, én viszont kezdek elálmosodni…

− Persze, itt alszom – nyögtem ki végre.

− Akkor zuhanyozzunk egyet előtte! – kacsintott rám.

Felállt, majd én is, és őt követve, remegő térdekkel a fürdőszobába mentem. Illetve azt hiszem, inkább botladoztam. Állati ciki! Megnyitotta a vizet az aprócska zuhanyzóban, és vetkőzni kezdett.

− Na, mi lesz, dobáld le a ruháidat! − bíztatott, mikor látta, hogy én csak állok ott, és nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Annyira égő lehettem, de az, hogy csak úgy nekiállt vetkőzni előttem, minta ez volna a világon a legtermészetesebb dolog, kissé ledöbbentett. Meg aztán… annyira jól nézett ki! A kidolgozott kar-, váll- és mellizmai, és a kockás hasa…

Aztán meg azt se tudtam, hová nézzek zavaromban, ahogy a nadrágját is kibontotta. Persze azért csak oda-odatévedt a tekintetem. Jesszusom! Hát, amikor ötödikben Kevin Tyler nadrágját hülyeségből lehúzták a fiúk, és kivillant a micsodája… Szóval, az baromira nem ekkora volt! Igaz, Johnny maga is jóval nagyobb volt, mint Kevin ötödikben!

A bíztatására különben én is elkezdtem vetkőzni, de eléggé zavarban voltam. Közben azon gondolkodtam, vajon hány pucér nőt láthatott már… Gyanítottam, hogy sokat. Előttem viszont életemben először állt meztelen férfi, és nem is akármilyen!

Beléptünk a víz alá, és én igyekeztem természetesen viselkedni, de Johnny persze átlátott rajtam.

− Még szűz vagy, igaz? − mosolygott rám, miközben kezébe vette a szappant. Bólintottam, és nagyon hülyén éreztem magam.

− Kicsim, tizenhat évesen még nem késtél le semmiről − jelentette ki.

Szappanozni kezdte a testem, és én azt hittem, elájulok. Attól való félelmem, hogy egyszerűen összeesek a lámpa fényét egyre homályosító gőzben, csak tovább fokozódott, amikor megfordított, hogy a hátamat szappanozza, és váratlanul hozzám simult.

− Csinos vagy − súgta a fülembe, őrjítően mély és rekedt hangon, aztán kaptam egy puszit a fejem búbjára. Ezúttal nem csak a térdem remegett. Lehunytam a szemem, és úgy élveztem, csendben, ahogy a keze ide-oda siklott a testemen. Annyira finoman érintett, olyan gyengéd volt!

Egy cseppet sem bántam volna, ha ott helyben leteper. Na, persze nem tette.

Lezuhanyoztunk, törölközőbe bugyolált, a saját derekára is tekert egyet, majd visszamentünk a szobájába. Olyan gyengéden törölgette a testem a puha törölközővel, hogy kis híján én tepertem le. Ahhoz viszont túl kába voltam.

Aztán gyorsan ő is megtörölközött, és befeküdtünk az ágyába. Betakaróztunk, a szívem pedig úgy zakatolt, mint egy gyorsvonat, már attól tartottam, hogy ő is meghallja.

− És most mi lesz? − kérdeztem halkan. − Úgy értem… itt fekszünk az ágyadban, meztelenül… Mit fogsz velem csinálni?

− Átölellek − kuncogott Johnny, és pontosan így is tett.

− Igaza volt annak a lánynak a bulin… Natalie-nak! − jelentettem ki már-már félálomban.

− Miben?

− Abban, hogy eszméletlenül jó pasi vagy.

− Kösz! − nevetett. − Te is igazán klassz lány vagy.

Szerettem volna még mást is mondani, de egész egyszerűen elaludtam. Ott a karjaiban, izmos vállán. Éreztem az illatát, hallottam, ahogy lassan, nyugodtan lélegzik. Olyan volt, mint valami mese.

Délután fél háromkor ébredtem fel, amikor is az a szédítő szuperpasi, egy hanyag mozdulattal elhúzta a sötétítő függönyt.

A beáradó napfény kis híján kiégette a szemem. Pocsékul éreztem magam, és gyanítom, hogy úgy is néztem ki. A fejem hasogatott, a szoba pedig önálló életre kelt, és táncolni kezdett körülöttem.

Johnnynak az égvilágon semmi baja nem volt, és őszintén szólva irigyeltem is ezért. Mosolyogva ült le mellém az ágy szélére.

− Jó reggelt, kislány! Eszel valamit?

− Isten ments! – nyögtem, mire nevetni kezdett.

Nekem ez nem volt ennyire vicces, a gyomrom nem volt olyan állapotban, hogy bármit befogadjon.

– Kivennéd a baltát a fejemből? – néztem rá kétségbeesetten.

− Alaposan beszívtál az éjjel – állapította meg.

− Nekem is úgy rémlik.

− Iszunk egy kávét, aztán hazaviszlek.

Nem feleltem. Magamban épp azon keseregtem, hogy már felöltözött. Megnéztem volna így nappali fényben is azokat a meg-megfeszülő izomkötegeket. Bár ruhában is őrjítően jól nézett ki.

Ezúttal farmer és egy fehér ing volt rajta, aminek azonban sehogy sem sikerült elrejteni, hogy nem akármilyen izmok feszülnek alatta.

Felállt, és elindult kifelé, de félúton visszafordult.

− Ez volt az első? – kérdezte egy halvány, alig észrevehető mosoly kíséretében.

− Az első mi? – kérdeztem vissza értetlenül, és egy pillanatra már azt hittem, lemaradtam valamiről, de az a mosoly jól láthatóvá vált, majd egész szélesre húzódott, végül Johnny nevetni kezdett.

− Az első átmulatott éjszakád – pontosított.

− Ja! Aha! – De hülye vagyok! Azt hiszem, rákvörös lettem egy fél pillanat alatt.

− Öltözz fel, addig én megcsinálom a kávét – vigyorgott még mindig, aztán kiment.

Megpróbáltam összeszedni magam, de a szoba még mindig táncolt, a fejem pedig úgy hasogatott és lüktetett, mintha szét akarna robbanni.

Kikecmeregtem az ágyból, átmentem a fürdőszobába a ruháimért, felöltöztem, megmosakodtam, aztán lementem az alsó szintre.

A lépcső aljáról beláttam a konyhába, ahol Johnny főzte a kávét, a nővére pedig már a vacsorát készítette elő. Csinos volt, és nagyon hasonlítottak egymásra Johnnyval. Kinézett, köszöntünk egymásnak, majd Johnny is felém fordult.

− Ülj le a nappaliban, mindjárt viszem.

A nappali, ahová az álompasi kérésére mentem, szemben volt a konyhával. Leültem a kényelmes kanapéra, és vártam.

A földön, egy nagy kupacban építőkockák voltak, a dohányzóasztalon meg valami fura emberke gyurmából. Kintről hallottam, ahogy a gyerekek nevetgélve játszanak a kertben, és történetesen tisztán hallottam azt is, amit Johnny és a nővére beszélgettek.

− Te nem vagy normális, Johnny!

− Mi van?

− Idefigyelj, én nem szólok bele, hogy hetente hány csajjal bújsz ágyba, de ez már azért nekem is sok. Hány éves ez a lány?

− Tizenhat.

− Gratulálok!

− Várj egy kicsit, Charlotte! Nem történt semmi! – nevetett a szuperpasi.

− Jaj, Johnny, ismerlek!

− Úgy látszik, nem eléggé. Csak itt aludt, mert nem volt kedve hazamenni.

− Mindegy! – nyögte Charlotte. Egyértelmű volt, hogy nem hisz neki. – Dolgozol este?

− Csak holnap – felelte nyugodtan Johnny.

− Jó, mert nekem be kell mennem éjszakára, nem tudom, mikor végzek.

− Elleszek a srácokkal. Mikor indulsz?

− Ötkor.

− Rendben, addigra visszaérek. A szabályokat tudom, vacsi előtt nincs édesség, vacsi után nincs tévé.

− Helyes!

Nem sokkal ezután Johnny mosolyogva lépett be a nappaliba, két csésze kávéval a kezében. Az egyiket odaadta nekem, majd leült mellém. Úgy karolta át a vállam, hogy ő maga talán észre sem vette.

− A bátyád pipa lesz – jegyezte meg mintegy mellékesen.

− Valószínűleg. Biztos most is őrjöng, hogy hol lehetek.

− Szerintem pontosan tudja, hogy hol vagy – vigyorodott el szélesen Johnny. – Azt hiszem, épp valami egész más miatt aggódik veled kapcsolatban.

Úgy tűnt, ezt a helyzetet felettébb elvezi, mert valamiféle, elégedetten pimasz mosoly ült az arcán még jó darabig, ahogy tovább kortyolgatta a kávét.

Istenem, mit nem adtam volna azért, ha megcsókol! Persze nem tette. Megittuk a kávét, aztán elindultunk. Bár még mindig semmi kedvem nem volt hazamenni.

Már majdnem a házunkhoz értünk, amikor rám mosolygott a kocsiban. Jól állt neki, ahogy vezetett. Olyan… nem is tudom, édesen csinálta. Látszott mennyire ismeri a kocsit, de az is, hogy bármilyen kocsit tök jól elvezetne. Valahogy annyira biztonságban éreztem magam mellette.

− Aztán vigyázz ám magadra! Semmi rosszat ne halljak rólad! Nincs pia, nincs fű… a következő buliig. Ott majd találkozunk – kacsintott rám.

− Nem hiszem – sóhajtottam. – Anyám holnap hazajön, és inkább meghalna, mint hogy elengedjen egy buliba.

− Kicsi Gil! Szerinted Martin el szokott kéredzkedni? Három-négyhetente összehozunk egy össznépi örömködést, és ő sosem hiányzik. Úgyhogy… találkozunk, kislány!

Ezzel leparkolt a házunk előtt. Kiszálltunk, és ő az ajtóig kísért. Ott megálltunk, és néhány másodpercig csak néztünk egymásra. Aztán szélesen elmosolyodott.

− Tetszel nekem, te lány! – közölte édesen.

− Igazán? – kérdeztem, és megint remegni kezdett a térdem.

− Igen. Kár, hogy nem vagy kicsit idősebb.

− Mi lenne akkor? – néztem rá, mint egy félistenre. Ő pedig megfogta a derekam, és szorosan magához húzott.

− Tudod te azt! − kacsintott.

− És éjszaka… gondoltál arra, hogy…

Nem tudtam befejezni, mert gyengéden a számra tette a kezét. Egyébként fogalmam sincs, miért kérdeztem tőle olyat, amivel sikerült saját magamat zavarba hoznom.

− Nekem arra gondolnom sem szabad – közölte, majd mosolyogva hozzátette. – De igen, megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha… Mellesleg úgy kiütötted magad, hogy ez szóba sem jöhetett.

Mellettünk hirtelen Martin tépte fel az ajtót, de Johnny nem engedett el. Meg sem mozdult. A szemembe nézett, és mosolygott, miközben köszönt a bátyámnak.

− Teljesen elment az eszetek? – harsogta Martin. – Hol a fenében voltatok?

− Nyugi, csak nálunk – fordult felé az álompasi.

− Na, ez aztán baromira megnyugtató! Gillian, cipeld fel a kis feneked a szobádba! Azonnal!

Elindultam, de nem mentem fel. Félúton megálltam a lépcsőn, ahol már nem láthatott, és hallgattam őket.

− Azért ezt nem vártam tőled, Stillman!

− Nem történt semmi, ami miatt ilyen idegesnek kellene lenned.

− És ezt el is higgyem? Azok után, amit az előbb láttam? Tudom, mi szokott történni, amikor így ölelgetsz egy csajt, ismerlek már egy ideje. Áruld el, mi a francot akarsz te a húgomtól?

A bátyám őrjöngött, de Johnnyt ez nem igazán hatotta meg. Teljesen nyugodt hangon válaszolt, azt hiszem, mosolygott is hozzá, minden bizonnyal még élvezte is a helyzetet.

− Nem azt, amire gondolsz, de azért remélem, elhozod a következő buliba is. Édes lány! Olyan… ártatlan…

− És hálás lennék, ha az is maradna!

− Lazíts már! Ha így folytatod, szívrohamot kapsz itt nekem. Figyelj! A húgodat úgy kaptad vissza, ahogy rám bíztad. Azt mondtad, vigyázzak rá, és én ezt tettem. Úgyhogy fölöslegesen idegesíted magad. Nekem meg amúgy is mennem kell – zárta rövidre a vitát az álompasi.

Elköszöntek egymástól, Martin becsukta az ajtót, aztán hatalmas lendülettel indult a szobámba. Amikor a lépcsőn szembetalálta magát velem, megtorpant, és szikrázó szemekkel nézett rám.

− Lefeküdtél vele? − szegezte nekem őrjöngve a kérdést.

− Nem.

− Na, ide figyelj, Gillian – kezdte még mindig állati dühösen, de már halkabban. – Kerüld el Johnnyt, jó messzire!

− Mi bajod van vele? Azt hittem, a barátod.

− Épp azért mondom, mert a barátom, és ismerem. Nagyon jól ismerem. Felejtsd el Johnny Stillmant, amilyen gyorsan csak tudod!