A nyelvújítás ma Magyarországon - avagy Kazinczy behalna!

Az ősök néha síkra befordulnak utódaik fullzsír vakerjától. Pedig mi kajakra kajoljuk ezt a vadállati hadovát. Annyi van, hogy Kazinczy és társai példáját követve felturbózzuk kicsit a témát. Van, aki nem vágja? Akkor rágjuk meg!
Arról van szó, hogy a mai magyar fiatalok szóhasználatát hallva az idősebb korosztály szeme igencsak elkerekedik. Méltatlankodva csóválják a fejüket, ami persze érthető, ha azon rétegekre gondolunk, akik a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül, mintegy kötőszóként szólítják fel társaikat, barátaikat szexuális kapcsolat létesítésére tulajdon édesanyjukkal. De őket inkább hagyjuk, én nem ezekre az intelligencia terén erősen nélkülöző egyedekre gondolok.


A magyar nyelv folyamatosan változik, s míg elődeink oly dallamosan, szépen, választékosan fogalmazhatták meg gondolataikat, nyelvünk egy idő után elkopott; üressé, megszokottá, túl egyszerűvé, színtelenné vált. Néhány éve azonban elkezdődött az őrület. A fiatalok heves szóalkotásba, szóteremtésbe fogtak, igyekeztek más nyelvek szavaival kiegészíteni sajátunkat, sőt megfigyelhető az alapszókincs egyes elemeinek jelentésváltozása is. Az eredményt nap mint nap halljuk. Belátom, időnként elkelne mellénk egy szótár. De hogy ez baj volna? Nem hiszem!

A felgyorsult élettempó szinte megköveteli a rövidítéseket, hogy gondolatainkat rövidebb, tömörebb formában adhassuk környezetünk tudtára. Így alakultak ki a „naktűnik” (igen, szerintem is így van; én is így látom), a "szal" (szóval), a "tom" (tudom) és a ”meg hát!” kifejezések. Utóbbi alapjában véve bármilyen meg- igekötőt tartalmazó kérdésre lehet igenlő válasz, de egyéb jelentése is ismeretes. Tetszésünknek adhatunk hangot például a „G” (dzsí) szócskával (jelentése: nagyon jó, vagány).
Másrészt ezek az új keletkezésű és más nyelvekből átvett szavak (melyeket gyakran nem eredeti jelentésükben használunk) színesítik nyelvünket. A „jól érzem magam” üres frázis helyett mennyivel jobban hangzik például, hogy „ultrafrankó a feeling”, „királyság van”; vagy a „jól nézel ki” végtelenségig elkoptatott közhely a „full G style” és „tutkó a szerkó” kifejezésekkel felváltva! Egy szellemileg alultáplált embertársunkat jellemezvén a „hülye”, igen durva és nem is túl hangzatos szó helyett nem szebb-e a „nem százas”, „síkgyökér”, vagy az „IQ light” kifejezés? De mondhatunk egyszerűen annyit is; „Micimackó” (a csekély értelmű medvebocs).
Az elhasználódott köszönési formák helyett is a sokkal közvetlenebb, szabadabb üdvözlések kerültek előtérbe. Az „–Adjon Isten! / -Fogadj Isten!” már rég lejárt lemez, ez napjainkban így hangzik: „-Cső! / -Szorulj bele!” vagy „-Csákány! / -Álljon a fejedbe!” Az egyszerű "szia" helyét mára, bizonyos területeken ételféleségek nevei vették át. Lásd: "Csokoládés csőtészta!"


Megdöbbentő, hogy egyetlen szóra mennyi modern szinonimát találhatunk! A teljesség igénye nélkül, íme néhány példa:
Nagyon jó: vadállati, tutkó, király, franyesz, ultrafrankó, megaG;
Lány, nő: muff, csibe, csirke, rinya, csaj, macska, bringa, buxa;
Fiú, férfi: pacák, pasi, fickó, ficak, ürge, mókus, csóresz, csóka, fószer;
Csak egy kicsit: Light-osan, csak kamuból, csak mintha, de nem ám izomból;
Nagyon: izomból ezerrel, mint az állat, kajakra (a mai napig rejtély, hogyan keveredett ide ez a kézzel hajtott vízi jármű), fullra, stb.
Az előbbi felsorolásban már akadt példa a jelentésváltozásra (ld. csibe, mókus, király), most jöjjön még néhány!
Állat: eddigi jelentése; mindennemű élőlény, ami nem minősül növénynek de főleg nem embernek, most; jó, kellemes, tetszetős. (És igen gyakran nem kedvelt embertársunk.)
Sirály: eddig egy szárnyas jószág, most a „király” egy változata, jelentése szintén jó, kellemes, tetszetős.
Gáz: eddig légnemű halmazállapotra utalt, most bármi lehet „gáz”, ami rossz, negatív. A fürdővíz gáz, ha túl forró, de a tanár is gáz, ha feleltet.
Kacaj: eddig nevetés, de ha most kacajjal „pályázok” át a „spanomhoz”, nem feltétlenül vagyok vidám, de mindenképpen kerékpárral „megyek” a „barátomhoz”.

Hasonló alakú szavak, szószerkezetek jelentése erősen eltérhet, szövegkörnyezettől függően. Általunk kedvelt embertársunkra mondhatjuk például, hogy "nagyarc", azonban a "de nagy az arcod" kifejezés már korántsem takar pozitív érzelmeket a megszólított felé!

Felfedezhetők nyelvünkben az új keletkezésű de már állandósult szókapcsolatok, pl.: „Ő is szőkéről festet?” ( jelentése: ld. Micimackó), „Ízlések és pofozok!” (jel.: a negatív kritika agresszívvá tesz), „Ami késik, az visszajár!” (jel.: Jön még kutyára teherautó!), „Szemed legyen ugróbajnok!” (jel.: Kérlek, ne bámulj!), „Tudjad már, hogy hány kiló vagy!” (jel. kb.: Ne kötözködj!), „Nehogy azt hidd, hogy kivel beszélsz!” (jel.kb.: ugyanaz), "Ide dudálsz, kisautó?" (jel.: Ne haragudj, nekem szóltál?).
Vagy éppen a régiek jelentésváltozása, hogy a legjellemzőbb példát említsem: „Én nagyon mélyen érző típus vagyok.”, ami napjainkban szexuális jelentéstartalommal bír, annyit jelent; „Akkor érzem, ha jó mélyen van!”

Ha már feljött a szexualitás, hadd térjek vissza egy pillanatra a szinonimákhoz! A magyar nyelvben a szeretkezésre szinte nem is volt más olyan kifejezés, ami ne lett volna obszcén. Napjainkban – hála a neologizmusnak – beszélhetünk páros izzadásról, kupakolásról, zsírégetésről, térdelésről, lebukásról, témázgatásról, dugványozásról, vízszintesen integrált mélybe hatolásról, de akár menetelhetünk is, járhatunk vízszintes lambadát, mínuszra csökkenthetjük a távolságot, nyomást gyakorolhatunk kedvesünkre, loverkodhatunk, némileg érintkezhetünk, sőt a számítógépfüggők merevlemezelhetnek!


Megfigyelhetők napjainkban új társadalmi nyelvváltozatok kialakulása is. A legérdekesebb, és hosszútávon legelviselhetetlenebb csoportnyelvet az ún. plázacicák és plázakandúrok tudhatják magukénak. Íme egy ragyogó példa sajátos nyelvhasználatukra: „Telcsizz a mobcsimra, és megdumcsizzuk, mikor talizunk. De a jövihét bizti nem jó, mert az uncsiöcsim akkor utcsizik le hozzánk.”
Egy másik, igen sajátos csoportnyelvet leggyakrabban játszóterek, babakocsik környékén hallhatunk. Kisgyermekes anyukák használják, és legjellemzőbb stílusjegye a királyi többes önkéntelen és tudattalan használata. Pl.: "Már négy fogunk van.", "Mi még kétszer felkelünk éjjel."


Az írott nyelvben a rövidítések, a szimbólumok beiktatása hódított nagy teret magának. Ennek egyik oka, hogy egy SMS csupán 160 karakter, így a nagyobb terjedelmű közléseinket kénytelenek vagyunk minél rövidebb formában eljuttatni a címzettnek, amennyiben nem kívánunk túl sokat költeni egy-egy üzenetre. Íme egy példa: „Lm1ünk jövő7N a Vligetbe? Mert ha nM, akkor fLhívom Blát, hogy ő se mNYen! Én szRetnék mNi! Jön ЛsT is vLünk?” (Elmegyünk jövő héten a Városligetbe? Mert ha nem, akkor felhívom Bélát, hogy ő se menjen! Én szeretnék menni! Jön Pisti is velünk?)
Az internetes fórumok, és online beszélgetések elterjedésével alakultak ki további rövidítések, úgy mint "valszeg" (valószínűleg), "mm" (mármint), "h" (hogy), "sztem" (szerintem), stb.
És noha korábban írott formában nehezebb volt a hangulatunkat, érzelmeinket közvetíteni, mára a fiatalok ezt is megoldották. Ugyan hangsúlyt továbbra sem tudunk írni az sms-ben, vagy egy instant messenger beszélgetésben, de kinek ne lennének ismerősek a ":)", ":(", ";)", ":D", "XD" ":P", stb. jelek, vagy éppen az angolból átvett rövidítések, mint a "LOL" (lots of laugh) és "ROFL" (roll on the floor laughing)? Vagy éppen az "OMG" (oh, my god!), amellyel szövegkörnyezettől fügően kifejezhetjük döbbenetünket, vagy felháborodásunkat épp úgy, mint örömünket.

Noha az elején meglehetősen negatív hangvétellel tettem utalást bizonyos rétegekre, akiknek a nemi kontaktusra buzdítás pusztán kötőszói funkciókat lát el egy mondatban, azt meg kell jegyeznem, hogy egyéb társadalmi rétegek is használnak hasonló (olykor teljesen megegyező) kifejezéseket. Kulturáltabb körökben azonban ezek nem kötőszóként funkcionálnak, hanem mint indulatszók kapnak helyet a közlésfolyamatban. Vitatható, de részemről ezt is a neologizmus hatásának tudom be. A nyelvünk, kifejezésmódunk szabadabbá vált, s lassan mi magunk is hozzá formálódtunk. Így az egykori „hűha”, „jaj, istenem” vagy éppen „azt a mindenit” helyett ma már nem szégyelljük azt mondani: „vazzeg!”, vagy „bazeg”. Azt hiszem, nem szükségszerű külön kitérnem arra, mi volt ezen szavak eredeti alakja. Minden esetre, amennyiben ragaszkodunk az eredeti alakhoz, és azt írott formában közöljük, legalább a helyesírásra figyeljünk oda! A „bazd meg” alak helytelen! Ha másképp nem megy, elemezzük a szót! Mi is a szótő? B@sz. Tehát a ragozott forma helyesen sz-szel írandó.

További új keletkezésű indulatszók még: „vattafak” (az angol nyelvből átvett kifejezés magyarosított formája, jelentése megközelítőleg: „mi a túró…?”), „sit” (eredete: ua., jelentése kb.: „a fenébe”), „fak det sit” (eredete: ua., jelentése kb.: a fenébe, ez nem működik” és egyéb hasonló változatok), „kabbe” (jel.: a csuda vigye, de mérges vagyok rád!), stb.

Arra még mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy menynyire színesek, hangulatosak és szemléltetőek a mai fiatalok hasonlatai. Csak néhány gyöngyszem: „Szájba váglak, mint ligeti prostit a körhinta!”, „Lefejellek, mint vak bálna a tankhajót!”, „Úgy megy, mint a távirat.”. „Lefejelte, mint kezdő kolibri a harangvirágot.”, „Kiváglak, mint kasztrált a kétvonalas c-t!”, „Lefejelte, mint hableány a korallzátonyt.”, „Felnégyellek, mint Mari néne a kelkáposztát!”, „Leüti, mint zongorista a kezdőhangot!”, „Sínen vagyunk, mint József Attila!”


Összegezve úgy gondolom; sajátos szóhasználatunk, extrém kifejezéseink gazdagítják, színesítik a nyelvet, és korántsem veszítettük el magyarságunkat! Mi csak nyelvújítunk!
Azoknak a kedves olvasóknak, akik még mindig értetlenül és rosszallón a szemüket forgatják, és a fejük ingatják, hadd írjak még valamit! No para! A saját unokáinkat már mi sem fogjuk érteni, mi is ugyanilyen értetlenül fogunk rájuk pislogni, és valószínűleg bennünk is felmerül majd a kérdés; vajon tényleg egy nyelvet beszélünk?

;D