Álarcosbál - 3.

3.

Stefano lassított, majd a Lexus megállt a régi raktárépület előtt. Joe kiszállt, és kinyitotta a hátsó ajtót Marknak, aki fekete Armani öltönyben, sötétkék ingben, napszemüvegben, és egy aktatáskával a kezében szállt ki a fekete autóból. Joe farmert viselt, fekete trikót, rá dzsekit vett, bár nem az idő miatt, csak, hogy eltakarja a hóna alatt hordott Magnumot, aminek egyébként sem elhanyagolható méretein a csövére tekert hangtompító is növelt. Ő ment előre, ő nyitott be a raktárba, belépett, alaposan körbenézett, majd intett Marknak, hogy mehet.

A gyéren megvilágított helyiség egyik sarkában üres kartondobozok álltak halomban, a berendezés pedig nem volt több mint néhány szék, egy íróasztal, azon pedig egy nyitott laptop. Három férfi volt bent, az „Öreg”, más néven Seňor Vargas, egy testes, őszülő hajú mexikói, aki a monitort bámulva ült, nem zavartatva magát Joe és Mark jelenlététől, valamint az „Öreg” két gorillája. Két visszataszítóan borostás képű fickó, akik erős jelzésértékkel markolták fegyvereiket.

− Szép napot, DiAngelo! – nézett fel végre az erősen őszülő férfi a laptopról, ahogy Mark megállt az asztal előtt.

− Viszont! – vigyorodott el az olasz.

− Késtél.

− Ne szívass, ha lehet, essünk túl az üzleten!

− Ennyire sietsz?

Mark nem felelt, csak megvonta a vállát, mire Vargas felállt, és a fejét ingatva mérte végig az öltönyös férfit.

− Apád nem örülne, ha tudná, hogy ilyen rohanvást intézed az ügyeit.

− Az én ügyeim, Öreg! – pontosított DiAngelo. – Neki nincsenek ügyei Amerikában.

− Rendben, kisfőnök! – vigyorgott a testes férfi, és a Mark kezében lévő aktatáskáért nyúlt.

DiAngelonak azonban esze ágában sem volt azt odaadni.

− A tiéd, amint láttam a cuccot! – mosolyodott el magabiztosan.

− Rendben – sóhajtott a másik férfi, és elindult a raktár hátsó kijárata felé.

Mark követte, valamint velük tartott mind a három testőr is.

Stefano alig húsz percet volt kénytelen egyedül ücsörögni odakint. Mire ráhangolódott volna a rádióból szóló kellemes blues-ra, az épület mögül egy ütött-kopott régi Ford gördült ki, és megállt a Lexus mellett. Mark és Joe kiszálltak, majd DiAngelo be is ült saját autójába.

− Ha elvitted ezt a roncsot, fogj egy taxit – ajánlotta sofőrének, aki bólintott, majd kiszállt, hogy átüljön a Fordba. Helyére a testőr pattant be, és ezúttal ő fuvarozta haza Markot.

− Mi van veled? Ennyire feldobott a biznisz? – kérdezte félúton Joe.

− Ez? Vargasnál jobb üzletfeleim is vannak.

− Akkor miért vigyorogsz reggel óta folyamatosan? – nézte a visszapillantóban hátul ülő főnökét a testőr.

Mark csak megvonta a vállát.

− Csak nem összejött azzal a nőcskével? – vigyorodott el az alkalmi sofőr.

− Ne nevezd nőcskének, ha megkérhetlek!

− Bocsáss meg! – somolygott még mindig Joe. – Szóval jól tippeltem. Összejött vele.

− Össze! Úgyhogy még inkább figyelj oda, hogy beszélsz róla! – vágott DiAngelo kemény tekintete a visszapillantóban mosolygó tükörképre.

− Szóval komoly az ügy?

− Igen, nagyon komoly.

− Hát… Gratulálok, Mark, de…

− De mi? – sóhajtott az öltönyös férfi a hátsó ülésen.

− Ha a helyedben lennék, haver, inkább maradnék az ilyen egyéjszakás numeráknál. Komolyan! Gondolj csak bele, mi lesz, ha netán megtudja, ki is vagy te tulajdonképpen…

− Basta! – emelte fel a hangját DiAngelo. – Nem tudja meg! Ugye? – vetett ismét a visszapillantóba egy sokat sejtető pillantást.

− Képes lennél lepuffantani a csaj miatt? – nézett nagy szemekkel Joe.

− Gond nélkül! És utoljára mondom, nem csaj és nem nőcske!

− Rendben, értettem. Nem fogja megtudni, miben utazol, nyugi! Tőlem biztosan nem.

− Helyes! Majd ha úgy érzem, hogy eljött az ideje, el fogom neki mondani.

Rebecca későn ébredt. Mark már nem volt mellette, csak egy levelet talált a párnán, ami szerint a férfinak el kellett mennie, elintézni valami üzleti ügyet, de siet vissza hozzá. A nő felkelt, és kiment a hatalmas, elegáns fürdőszobába. Leült a kád szélére, megnyitotta a vizet, fürdősót szórt bele, és egy ideig nézte a kádból feszálló gőzt. Levette Mark ingét, amit még a szobában sietve magára kapott, majd kényelmesen elfeküdt az illatos vízben, miután elzárta a csapot, és lehunyt szemmel, ábrándozva idézte fel magában az előző éjszaka történéseit.

Ostobaság! Nem lenne szabad! Mégis fülig szerelmes volt a férfiba. Olyan hihetetlenül vonzó, olyan őrülten szexis, olyan vad, szilaj, annyira…

Nagy levegőt vett, és lemerült a víz alá. Hosszú haja ott úszkált körülötte, és ahogy a vállához, a melléhez értek a vízben szétterült tincsek, azt kívánta, bárcsak Mark érintené megint. Nem tudott betelni vele. Pontosan tudta, mekkora bajba keverte ezzel saját magát, mint ahogy azt is, hogy Mark DiAngelo nem olyan ártatlan, ahogy azt a neve sugallná. Mégsem tudott uralkodni az érzelmein.

Fürdés után belebújt egy fehér, puha köntösbe, és visszament a hálószobába. Lefeküdt az ágyra, a párnába fúrta a fejét, és mélyen magába szívta Mark hihetetlenül izgató, férfias, határozott illatát. Épp arról ábrándozott, mit tenne most, ha DiAngelo ott lenne vele, amikor az este hanyagul eldobott táskájában lévő mobiltelefonja verte fel merengéséből hangos, dühödt csengéssel. Felvette a táskát, előkotorta a telefont, és meg sem nézve, hogy ki hívja, fogadta a hívást.

− Mark? – szólt bele lágyan.

− Nocsak, már ennyire jóban vagytok? – hallatszott egy öblös férfihang a vonal másik végéről.

− Mondtam már, hogy ne hívj telefonon! – keményedtek meg a nő vonásai.

− A neten nem voltál elérhető.

− Na és? Majd jelentkezem! Én jelentkezem!

− Tévedésben vagy, kicsikém! Én fütyülök, te táncolsz, és az a helyzet, hogy nem szeretek sokáig várni. Sem információkra, sem az elvégzett munkára. Ehhez tartsd magad! Ha legkésőbb ma estig nem kapok jelentést…

− Erre semmi szükség, fölösleges fenyegetőznöd! – sziszegte Rebecca. – Ma este keresni foglak, csak legyél online!

− Rendben! Ma este! És még valami!

− Igen?

− Ne kerülj közelebb DiAngelohoz, mint amennyire szükséges! A saját érdekedben!

− Ne oktass ki! Pontosan tudom, mit csinálok – jelentette ki határozottan a nő, és bontotta a vonalat.

Tulajdonképpen fogalma sem volt, mit csinál. Beleszeretett a férfiba. Hogy fogja így elvégezni a munkát?

Mark, nyomában a megtermett testőrrel, belépett a villába, és a fehér márványburkolaton lépkedve már haladt is a lépcső felé. Minél hamarabb a karjába akarta zárni újdonsült kedvesét.

− Ha Stefano visszajön, fizesd ki a taxiját! – szólt hátra a válla fölött Joe-nak, aki az orra alatt mormogott valamit válaszul.

Mark ezt egy igennek tudta be. A lépcső aljában, a fal mellett álló asztalra helyezett vázából menet közben emelt ki egy szál fehér rózsát, és felsietett a hálószobájába.

Ahogy benyitott, Rebecca, neki háttal, az ablaknál állt, félrehajtva a földig érő, vékony, halványkék függönyt, és csak nézett lefelé, a hátsó kertre, ahol épp az ablak alatt terpeszkedett a medence.

− Buon giorno – szólalt meg Mark, érces hangján, mire a nő megfordult.

Ő hozzá lépett, és a rózsa szirmaival simított végig Rebecca valószínűtlenül szép arcán.

− Hiányoztál – súgta a nő, DiAngelo pedig elmosolyodott.

− Pedig siettem.

− Nem eléggé – vette ki a férfi kezéből a rózsát Rebecca, majd szenvedélyesen tapasztotta ajkait a férfiére.

Ahogy nyelve az övével kezdett játszani, már nem is gondolt a munkára, sem arra, mekkora bajba került. Ennek a férfinak ellenállhatatlan vonzereje volt. Bár tulajdonképpen nem is erőltette magát, hogy ellenálljon. 28 évesen még életében nem találkozott olyan férfival, aki ilyen erővel hatott volna rá. Akarta őt. Mindennél jobban. Újra és újra.

Joe Brighton, miután kifizette Stefano taxiját, és megérdeklődte, minden rendben ment-e, a monitorszobába vonult vissza. A sofőr hátra ment enni, a saját lakrészébe, Markot minden bizonnyal lefoglalta Rebecca, így nem kellett tőle tartania, hogy bárki megzavarja. Ennek ellenére magára zárta a helyiség ajtaját. Leült egy számítógéphez, és belekezdett a kutatásba. A másik, kinti monitorszobából, ahonnan folyamatosan figyelték a ház körül elhelyezett kamerák képeit, ellenőrizni tudták volna, mit csinál, ezért azt az egy számítógépet lekapcsolta a belső biztonsági rendszerről.

Nem kellett visszakeresnie a korábbi felvételeket, e nélkül is látta maga előtt a nő arcát, a hatalmas bogárszemeket, a fekete hajzuhatagot, a formás ajkakat.
Belépett a keresőrendszerbe, megadta a nevet, kort, nagyjából megtippelt magasságot és súlyt, szem és hajszínt. Először csak Amerikában keresett, majd Európában. Végül úgy döntött, nem szűkíti a kört.

Elég sok Rebecca Hart volt, aki e kritériumoknak megfelelt, ő pedig türelmesen nézte át a keresés eredményeit. Nem volt egyezés. Elindított még egy keresést, ezúttal csak az adatokkal, név nélkül. Még több találatot kapott, de egyik nő sem volt azonos azzal, aki fent huncutkodott a főnök hálószobájában.

Ki ez a nő, és mit csinál itt? – tette fel magának a kérdést, már nem először. Rossz érzése volt vele kapcsolatban. Valahogy nem tudta hová tenni azt, ahogy hirtelen felbukkant DiAngelo életében, és hogy röpke két hét múlva már itt töltötte az éjszakát, a főnök magánbirodalmában.

Majdnem két éve volt már Mark mellett, de ilyesmire még nem volt példa, pedig ez idő alatt főnöke életében legalább száz nő fordult meg, ha nem több. Mindenesetre akárhányan voltak is, egyikük sem volt bejáratos a villába. DiAngelo méregdrága hotelek lakosztályaiban szórakoztatta el őket, és fényűző éttermekben vacsorázott velük. Senkit nem hívott még meg ide.

Ez a nő viszont első találkozásuk után három nappal már itt vacsorázott, most pedig itt töltötte az éjszakát, valamint Mark teljes lelki nyugalommal hagyta egyedül a házban, amíg ők a kis üzleti ügyet bonyolították. Félelmetesen gyorsan férkőzött DiAngelo bizalmába, de Joe éppen ezért még kevésbé bízott benne. Tulajdonképpen nem nagyon tudta, mit gondoljon felőle.

Kora délután Rebecca, ismét Mark karjai közt fekve az ágyban, közölte, hogy most már igazán mennie kell. Mivel Mark ragaszkodott hozzá, hogy Stefano vigye haza a nőt, így ő megint szép kis kerülőt tett a városban, és amint a fekete Lexus látótávolságon kívül hajtott, taxit hívott. Este laptopja előtt ücsörögve tett jelentést, megint csak kihagyva bizonyos részleteket, azokat, melyekre személy szerint a legszívesebben gondolt vissza.

Aztán egy hét múlva újra Marknál töltötte az éjszakát. Egy méregdrága étteremben elköltött vacsora és egy újabb szenvedélyes szeretkezés után csendben feküdt a férfi mellett, és megvárta, míg elalszik. Halkan szállt ki az ágyból, majd lábujjhegyen lopakodva elhagyta a szobát. DiAngelo egyik ingét kapta magára, abban suhant a házban, mint egy árnyék. Hallgatózott egy ideig a férfi dolgozószobájának ajtaja előtt, de sehonnan nem jött a legkisebb nesz sem. Óvatosan lenyomta a kilincset, az ajtó pedig engedett. Résnyire nyitotta, és egy gyors mozdulattal már bent is volt az elegánsan berendezett helyiségben, amit a hatalmas, márványlapos íróasztal uralt.

Nem kapcsolt lámpát. Lentről az őrök meglátták volna a fényt. Most is épp kint álltak a kis faház előtt, és cigarettáztak. Így kénytelen volt beérni azzal a csekélyke fénnyel, ami az ablakon át kintről beszűrődött. Elképesztő gyorsasággal és hangtalanul tette a dolgát, nyitogatta a fiókokat, szekrényeket, átfutotta a papírokat, amik talán fontosak lehetnek… és az apró, alig gyufásdoboz méretű géppel fotózta őket. Gondosan ügyelt rá, hogy mindent ugyanoda és az eredeti helyzetében tegyen vissza.

Mielőtt a legfontosabb feladatnak nekilátott volna, az ajtóhoz lopakodott, és kikémlelt. Talán a hatodik érzéke súghatta meg, hogy eddigi zavartalanságának lőttek, mindenesetre igaza volt. DiAngelo ugyanis alsónadrágban, álmosan épp akkor lépett ki a hálószobából. Nem látta meg őt a csupán résnyire nyitott ajtóban, amit azonnal vissza is hajtott, és szerencséjére nem is felé indult el, hanem lement a lépcsőn.

Rebecca villámgyorsan kiosont a szobából, halkan becsukta maga mögött az ajtót, besietett a hálóba, táskája mélyére süllyesztette az apró fényképezőt, majd Mark után indult.

A konyhában talált rá, hozzálépett, és gyengéden átölelte.

− Merre jártál az éjszaka közepén? – mormogta a férfi, egy pohár jeges üdítőt tartva a kezében.

− Csak a fürdőszobában voltam – nézett fel rá Rebecca, színlelt álmossággal. – Olyan őrültséget álmodtam, és… megmostam az arcom, hogy…

− Rosszat álmodtál? – szorította magához a férfi. Rebecca bólintott, és miközben keserves bűntudatával küzdött amiatt, hogy átveri a férfit, akit szeret, nem tudta nem észrevenni, hogy Mark gondolatai merre kalandoznak. Rá volt írva; látszott a mosolyán, a tekintetén, valamint gondolatainak fizikai megnyilvánulása kőkeményen feszült a nő csípőjének.