Örökre a tiéd - 2.

2.

Semmi szilveszteri hangulatom nem volt, de a csajoknak megígértem, hogy megyek Steve bulijába, úgyhogy nagynehezen rávettem magam, hogy elkezdjek készülődni. Mindig tartottam a szavam; ha egyszer megígértem valamit, akkor az úgy is volt, függetlenül attól, mennyire nem volt kedvem a dologhoz a későbbiekben.

Borotválkozás, zuhany, meg a szokásos extrák, amiktől a csajok mindig úgy begerjedtek.

Na, nem mintha azt terveztem volna, hogy aznap éjjel bárkit is magamba bolondítok! Majd azok közül válogatok magamnak partnert a hajnali ágytornához, akiket már nem kell fűzni. Jobb napjaimon szívesen néztem új préda után, de most semmi kedvem nem volt fölösleges köröket futni.

Délelőtt megint eszembe jutott Katherine, és ez az egész napomra rányomta a bélyegét. Nem voltam abban a hangulatban, amiben vadászni szoktam. Udvarolgatni, meg ilyesmi… Most nem!

Felkaptam egy kopott öreg farmert, amit már rég ki kellett volna dobnom, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, meg az egyik kedvenc fekete pólómat, elköszöntem Charlotte-tól és a srácaitól, aztán bevágtam magam a kocsiba, és irány a Femina.

Út közben örömmel vettem tudomásul, hogy a kicsike megint a régi formájában van. Egy Pontiac GTO volt különben, az a tipikus csajozós verda, és már nem tinilány. Lány, igen; Bettynek becéztem ugyanis. Egy héttel korábban elkezdett vacakolni a váltó, de szépen rendbe hozták az öreglányt.

Ami pénzem volt egyébként (hozzáteszem, sosem volt túl sok), azt a nővéremékre költöttem, a kocsimra, CD-kre és egyéb cuccokra, amik felpörgették a csajokat, és magukra a csajokra. Bár rájuk sosem túl sokat. Meghívtam őket egy-két italra, hogy megadjuk az alap hangulatot, de ennyi.

Nem azt mondom, ha lett volna egy állandó csajom, arra a lányra szívesen elvertem volna több lóvét is, de nem volt. Nem is akartam, hogy legyen. Valahogy minden csajból hiányzott hozzá valami, bár azt én magam sem tudtam volna megfogalmazni, hogy mit is keresek egy nőben, hogy mivel tudna valaki annyira levenni a lábamról.

Katherine volt az egyetlen, akivel megpróbáltuk komolyabbra fűzni. Több-kevesebb sikerrel. Igaz, hogy jó egy évig voltunk együtt, sőt, össze is cuccoltunk egy időre, de egyrészt én csaltam, ő csalt, másrészt pedig egy év után egyszerűen a képembe ordította, hogy egy bunkó vagyok, aztán úgy tűnt el, mintha ott se lett volna.

Na, ehhez nem voltam hozzászokva. Ahhoz, hogy lebunkóznak, még csak-csak, de hogy otthagynak… Engem? Én koccoltattam le a csajokat, nem fordítva. Katherine volt az egyetlen, akit nem én dobtam, hanem ő rúgott ki.

Meglehetősen szokatlan volt számomra ez a szitu, talán ez lehetett az oka, hogy időnként még mindig eszembe jutott a csaj, és olyankor (ahogy most is), eléggé magamba zuhantam, annak ellenére, hogy nem voltam beleesve a leányzóba. Szerettem, el tudta venni az eszem, fel tudta állítani a szerszámot, de nem bolondított meg annyira! Nem voltam bele szerelmes, viszont az egómnak alaposan betett a szakítás.

Már mindenki ott volt, ahogy odaértem a Feminához, meg is kaptam a lecseszést. Nemsoká éjfél, és még csak el sem indultunk Steve kérójába! Jó, hogy le nem harapták a fejem.

Betessékeltem a hölgyeket a kocsimba. Yasmine, a csini pultos csajszi berakta magát az anyósülésre, hátra pedig a bár két másik gyöngyszeme csüccsent. Két bombázó táncos leányzó. Jelzem, mindegyiküket felpróbáltam már néhányszor, és épp azon töprengtem magamban, melyikükkel is volt a legjobb. Közben persze elindultunk Steve kecója felé.

Nyomtam neki a gázt, nem sajnáltam se a szekeret, se a gumikat. Ha már egyszer siettünk… Úgysem ittam még semmit, a kocsim pedig régi jó barát volt, vagyis barátnő, az egyetlen, akihez hűséges voltam, és úgy ismertem, mint a tenyeremet. Ahogy a várost is.

Yasmine-nek meg bejött ez a sebességőrület, vagy valami egyéb tette meg a hatását, minden esetre elég egyértelműen a tudtomra adta, hogy ő szeretne lenni a hajnali játszótársam.

Kicsit meglepett, hogy a keze minden átmenet nélkül a farmerom azon részére telepedett, ami ezután rohamosan kezdett is egyre szűkösebb lenni. Így mondjuk nem volt olyan egyszerű a vezetésre koncentrálni, úgyhogy kicsit visszább is vettem a gázból. Yasmine-nek mindig is ügyes kezei voltak, de azért jobban díjaztam volna, ha nem út közben használja.

A visszapillantóból közben láttam, hogy a másik két lánynak mennyire nem tetszik a szitu. Ilyesmi gyakran előfordult, valahogy mégsem volt köztük soha ellenségeskedés, nem volt balhé miattam, tudták, milyen vagyok, és mindig tudomásul vették, ha aznap más volt a befutó.

Most is csak csúnyán néztek a szöszi pultosra, de mire odaértünk Steve-hez, már nyoma sem volt az egésznek. Ahogy közeledtünk, Yasmine is leállt, úgyhogy kis Johnny is lehiggadt a gatyában.

Beállt mellénk a másik két kocsi is, aztán belevetettük magunkat a máris tomboló buliba.

Még alig léptem be a házba, a csajok a bandából máris körülálltak. Most mit szerénykedjek, a lányok imádtak. Jó, hogy szét nem szedtek, mindegyik akart belőlem egy kis darabot. Amit egyébként a legkevésbé sem bántam. Így legalább nekem is alkalmam nyílt magamhoz ölelni néhány csinibabát, és a tenyerembe fogni egy-két kellemes domborulatot.

Aztán, éjfél után nem sokkal, váratlanul Martin lépett hozzám, meglehetősen zaklatottan. Imádtam a srácot, országos haverom volt már jó ideje. Gazdag családból származó, jólelkű meleg srác volt.

Semmi bajom nem volt a melegekkel, főleg, ha nem akartak rám mászni. Martin viszont az első pillanatban levette, hogy menthetetlenül és javíthatatlanul hetero vagyok, úgyhogy vele sosem akadtak ilyen gondjaim.

− Johnny! Felmennék az emeletre Philippel…

− Menj csak, érezzétek jól egymást! – Nem igazán értettem, miért jelenti be nekem, hogy nemi életet kíván élni a barátjával.

− Persze, rendben, csak… Megtennéd, hogy figyelsz a húgomra? Az a kis dinnye nem hagyott békén, el kellett hoznom. Vigyázni kéne rá, nehogy hülyeséget csináljon.

− Hogyne! Hol van?

− Ott ül Natalie mellett.

Körbenéztem a nappaliban. Martin egyik húgát, Jessicát már láttam korábban, igaz, csak messziről. Borzalmas kiscsaj volt! Alacsony, vékony, de az az elöl deszka, hátul léc típus, vállig érő szőkés, de inkább seszínű hajjal, jellegtelen arccal, meg egy idétlen szemüveggel. Voltak csajok, akiknek kimondottan jól állt szemüveg, de a kis Rawlings lány kimondottan fogyatékosnak kézett ki tőle… vagy csak én voltam túl finnyás. Minden esetre azt pontosan tudtam, hogy az a sznob liba nem lehet ott a partyn. Gilliannek kellett lennie. Martin mesélt már róla, és azok alapján, amit hallottam, a kicsike épp passzolt a mi kis bandánkba. Nehezére esett elfogadni, hogy az elit tagja, non-stop táncolt az anyjuk idegein… de őt még nem láttam. Egészen addig.

Tényleg ott gubbasztott Nat mellett egy fotelban. Engem nézett. Na persze, mi mást csinált volna? Olyan… hű, a fenébe, olyan kis ártatlan volt, mégis vadóc, és…

Az a „kis dinnye” abban a fotelban veszettül csinos volt, babaarcú, és azok a szemek, a szája, a hosszú, barna, göndör hajzuhatag… A szentségit!

− Jó kezekben lesz – közöltem Martinnal, majd visszafordultam felé, országos cimborám tekintete pedig önmagáért beszélt. Hirtelen nem a haverom, hanem egy szigorú báty állt előttem.

– Hé, nem úgy gondoltam! – emeltem fel védekezőn mindkét karom, és röhögnöm kellett az egészen.

− Nem is ajánlom! Kiskorú! − morgott rám a srác.

− Nyugi! Húzz el, és lazíts egyet a pasiddal. A húgodat meg bízd rám, vigyázok rá. Szigorúan két lépés távolságból.

− Helyes! – bólintott Martin, aztán lelépett, én meg tovább foglalkoztam a csinibabákkal körülöttem. Még vagy fél percig, aztán nem bírtam megállni, hogy ne vegyem szemügyre közelebbről is a kicsikét.

Mivel Martin már nem volt sehol, gyorsan leráztam a csajokat, és odamentem hozzájuk. Natalie már alaposan be volt szívva addigra. Klassz csaj volt ő is, csíptem, de most Gillian jobban érdekelt.

Gillian… hogy lehet ilyen hülye, sznob nevet adni egy ilyen cukorfalatnak? Gil. Csak így egyszerűen. Ez jobban illett hozzá.

Úgy nézett fel rám, mint valami félistenre. Aranyos volt. Olyan hosszú, dús haja volt, amibe külön élvezet beletúrni szex közben, nagy ártatlan szemei voltak, mint valami macskának, telt ajkai, amik szintén különféle, erotikus képeket villantottak fel bennem. Kicsit félénken pislogott rám… meg tudtam volna zabálni!

− Natalie… − szóltam a szöszihez, de csak nagynehezen tudtam levenni a szemem Gilről. – Miért nem adsz inni ennek a lánynak? – kérdeztem, mert láttam, hogy a kicsike egy kiürült poharat szorongat.

Erre Nat közölte, hogy nem vette észre, hogy már megitta, mivel engem figyeltek. Ezen elmosolyodtam. Nem lepett meg. A csajok mindig néztek.

Csak egy fajtája volt a nőknek, akikkel nem fértem össze, őket úgy hívták: „anyák”. Gyanítottam, hogy ennek a kicsikének az anyja is dobna egy hátast, vagy legalább is sikítófrászt kapna tőlem. A borotvált fejemtől, a bicepszemtől, az egész stílusomtól. Na, de anyuka szerencsére nem volt ott!

Leguggoltam elé, és alaposan szemrevételeztem, ha már egyszer ilyen közel volt. Így még jobban tetszett, mint a nappali másik sarkából. Katherine emléke ide vagy oda, a vadászösztön azonnal dolgozni kezdett bennem, és a fenébe is, ha egy tízessel idősebb, esküszöm, le is döntöm ott helyben! Persze Martin kiherélt volna, de ki nem szarja le? Viszont tényleg rohadtul hiányzott az a tíz év. Ekkora farok azért még én sem voltam!

Meghúztam a sört, amit nem sokkal azelőtt kaptam Yasmine-től, aztán a kezébe adtam az üveget.

Ahogy elvette, egy pillanatra, egész kicsit összeért a kezünk. Olyan finom, puha bőre volt. Általában ilyen esetekben valami ősi ösztön dolgozott bennem, aminek leginkább a fajfenntartáshoz lehetett köze, de most más volt. Nem az jutott eszembe, milyen szívesen megdugnám itt és most, még ha pár pillanattal azelőtt meg is kísértett a gondolat… csak csodáltam, mennyire szép, milyen törékeny, milyen aranyos.

Megkértem, hogy, ha a bátyja előkerülne, ne mondja meg neki, hogy tőlem kapta a sört, aztán dobtam egy laza hátra arcot, és miközben visszafelé igyekeztem a hölgyekhez, elmormoltam egy imát… „Ne vígy engem a kísértésbe, rátalálok magamtól is…”

A fenébe, amint megláttam Yasmine-t, az villant be, hogy szex kell. Nem a buli után. Most azonnal!

Kézen fogtam a pultosok gyöngyét, és kivezettem a konyhába. Nem volt ellenvetés. Becsuktam magunk mögött az ajtót, és bár nem volt kulcs a helyiséghez, nem törődve vele, hogy ránk nyithatnak, máris felhúztam a leányzó miniszoknyáját, és szorosan magamhoz vontam.

− Itt? – mosolygott rám Yasmine.

Bólintottam. Nem sokat törődtem vele általában, hogy hol, sem hogy hányszor, vagy hogyan, sőt gyakran az is mellékes volt, hogy kivel. Most pedig főleg nem érdekelt, hogy valaki bejöhet. Hamarosan úgyis az egész buli átmegy orgiába, és mindenki ezt fogja csinálni, mi csak kicsit hamarabb kezdjük.

Felvettem a szőke démont, és felültettem egy pultra. Vad, szenvedélyes csókokat követelt, miközben bontogatta a nadrágomat, én pedig közben levarázsoltam a bugyiját. Miközben a blúzát gomboltam kifelé, hogy a kezembe vehessem a plasztikai sebészet remekműveit, kis Johnny már mélyen Yasmine-ben járt.

Vadul keféltem, éppen ahogy szerette. Nem volt túl hosszú menet, a pultos cica nem szerette, ha túlságosan elnyújtjuk a dolgokat. Egy fél óra múlva, már ruháinkat rendbe szedve, ismét a többiek között buliztunk.

Ittam még egy sört, és akármennyire nem akartam, a tekintetem valahogy folyton Gilre vándorolt. Hozzáteszem, ő sem könnyítette meg a dolgom. A kis boszorkány folyton ott lebzselt körülöttem, a csontig elázott Natalie-val. Ittak, táncoltak, röhögcséltek.

Baromi édesen nevetett! A hangja is, meg az a kis gödröcske az arcán…

A lényeg, hogy akármerre mentem, pár pillanat múlva tuti, hogy ők is ott voltak. Gil folyton hozzám ért, persze úgy csinált, mintha véletlen lett volna. Én meg nem akartam elrontani a mókát, úgy tettem, mintha el is hittem volna, hogy csupán véletlen volt. Tök aranyos volt! Ha egyszer jól esett neki, hogy hozzám ért, akkor miért ne hagytam volna?

Aztán, ahogy meg is jósoltam, egy idő után a párocskák mindenfelé egymásba gabalyodtak, kezdetét vette az orgia.

Gil, aki nem sokkal azelőtt ült le pihenni tánc közben, ezt felfedezve, úgy láttam, kissé kényelmetlenül kezdi érezni magát. Felállt, és kiment a házból.

Megittam a söröm végét, és elindultam utána. Út közben az egyik táncoslány megpróbált bevonni egy, már addig is hármas partiba, de én csak végigsimítottam a formás, gömbölyű fenekén, és megráztam a fejem.

Amúgy sem csíptem az ilyesmit, ha egyszer együtt voltam egy lánnyal, akkor ott nem volt keresnivalója másnak. Jó, nem azt mondom, voltam már együtt egyszerre két, sőt három lánnyal is, és hadd ne folytassam, de egy másik kandúr már nem fért bele. Frászt, hogy a végén még lyukat tévesszen, mi? Kizárt!

Út közben az üres sörösüveget letettem egy asztalra, és rápipáltam egy füves cigire. Aztán én is kiléptem a házból. Gil ott ült a lépcsőn, és láthatóan nem vette észre, hogy én is ott vagyok, mert elmélyülten szemlélgette a holdat, ami úgy mellesleg tényleg szép volt akkor éjjel. Néztem egy ideig, majd megszólaltam.

− Úgy látom, ez már sok volt neked!

Hátrakapta a fejét, és nekem mosolyognom kellett, ahogy szégyenlősen nézett rám.

− Igen, egy kicsit – bólintott.

Kellemes hangja volt. Mellesleg simán be volt állva. Valószínűleg nem nagyon volt még szerencséje piához, a fűről nem is beszélve!

− Nincs kedved beszállni? – kérdeztem, bár csak húzni akartam egy kicsit. Eszem ágában sem volt bármi ilyesmit tenni vele, csak kíváncsi voltam a reakciójára. Hogy, vajon most is olyan kis kacér, vagy csak Natalie-val az oldalán annyira merész? Láthatóan összezavarodott.

− Nem, inkább… inkább kihagyom – felelte, én pedig elnevettem magam. Olyan aranyos volt.

− Nyugi, csak hülyülök – ültem le mellé.

Fura volt, ilyet még sosem éreztem, valahogy bizsergetett a közelsége.

Elszívtam a jointot, dumáltunk is egy kicsit, aztán mondtam, hogy hazaviszem. Martin azt mondta, vigyázzak rá, és az, ami épp kialakulóban volt odabenn, az már nem volt egy ilyen fiatal lánynak való.

Felsegítettem a lépcsőről, és elindultunk a kocsim felé. Közben a franc se tudja, hogy keveredett a kezem a derekára, de jó volt megérinteni. Tényleg nem direkt csináltam, csak később esett le, hogy átöleltem, mert magamban közben azon filóztam, vajon Martin kiherél-e, amiért elpofáztam, hogy meleg. Azt hittem, Gil tudja. De most már mindegy volt, meg különben is ő mondta, hogy előtte nem titok.

Beültünk a kocsiba, indítottam, és közben végig magamon éreztem a tekintetét, és a közelsége is megint… Az illata pedig ráadásnak! Nagyon kellemes volt, valami visszafogott, kicsit fűszeres illat… biztos valami rohadtdrága parfüm lehetett. Vagy a fene tudja, Martin azt mondta, a húga a világból is ki tudna rohanni a jóléttől.

Nem nagyon akartam elhinni, ami velem történt. Annak ellenére, hogy Yasmine és én kellemes fél órát töltöttünk a konyhában, hirtelen kedvem lett volna ezt a kis fruskát kényeztetni egy kicsit. Hű, a szentségit! Kis Johnny működésbe lépett. Éledezni kezdett a farkam, egyszerűen attól, hogy a kicsi lány ott ült mellettem a kocsiban.

Kénytelen voltam rálépni a gázra, hogy gyorsabban haladjunk, mert kiakasztott, ahogy ez a lány hatott rám.

Ilyen még nem fordult elő velem, ha nem akartam egy csajtól semmit, akkor a farkam sem akart tőle semmit. Kis Johnny és én nem jártunk külön utakon soha. Most meg… Az eszem azt mondta, hogy nem, a farkam meg már nyújtózkodott utána. Rá se néztem inkább.

Aztán megkérdezte, hány éves vagyok. Kislány, most megijesszelek? A fenébe! Túl öreg hozzád!

Végül csak megmondtam neki, hogy harminc leszek. Ő pedig… te jó ég, még a tizenhetet sem töltötte be! Két külön világ voltunk, és mégis, szívem szerint bevezettem volna az én világomba.

Megváltásként ért, hogy megálltam végre a házuk előtt. Erre ő egyszerűen közölte, hogy nem akar bemenni. Na, akkor most mi lesz? Arra magam sem számítottam, amit mondott.

− Menjünk el hozzád! – Hát, ettől lehidaltam. Miből lesz a cserebogár…

− Komolyan? – Rá kellett kérdeznem. Bólintott. Na, erre meg rá kellett gyújtanom! Kezdtem teljesen szétesni. Kikotortam a cigim a kesztyűtartóból, és ahogy ott füstölgött a kezemben a koporsószög, csak akkor indultam el.

− Akkor menjünk – mondtam, inkább csak magamnak. Út közben meg igyekeztem lehiggadni. Kislány még, biztos nem azért mondta. Nem akar lefeküdni veled, Stillman, úgyhogy állj le! Nyugi!